Sziasztok!
Nem fogok magyarázkodni, mert az csak időpocsékolás lenne. Úgyhogy inkább belevágok a közepébe :)
Szerintem egészen jó rész ez, nem szomorú. Ami azt illeti, remélem örültök is a végének ;) A kép a szilveszterre utal. Tehát azért az a kép.
Nyaralni voltam, így két hétig nem voltam gépközelben, de a cseréket kirakom mindjárt. Huh... érdekes nyaralásról írni, miközben a történetem teles. De nem kell sokáig szoknom, mert hamarosan a befejeződik a történet. Vagy, ha így folytatom, akkor télen fejezem be. Amúgy ezt nem gondoltam komolyan.
Köszönöm FantasyGirl-nek a megjegyzéseit, mert hihetetlen erőt ad ahhoz, hogy továbbírjam a történetet <3 De az osztályzásokból is rájövök, hogy körülbelül mennyien olvasták, nekem az is nagyon jó érzés :)
MissMe
18. fejezet: Tearing me apart
A nyakam még mindig fáj, amiért a kanapén töltöttem az éjszakámat.
Hiába is Zayn mellkasa volt a párnám, nem sokat segített ezen. Mindenféle
nyaktornával próbálkozom a konyhában, miközben készítem a reggeli innivalót az
ittlévőknek. Csoszogást hallok meg nem messze, és amint a hang iránya felé
tekintek, meglátom a még kissé álmos énekesmadaramat. Elmosolyodom, de közben
visszanézek a bögrékre, hogy folytatni tudjam a félig kész italt, hogy mire a
srác idejön, be legyen fejezve.
A következő pillanatban kezeket érzek összekulcsolva a hasamon, és úgy
érzem, hogy az eddig szunnyadozó pillangóim most megint röpdösnek bennem.
- Mit csinálsz? – kérdez rá a srác, szinte suttogva teszi fel
kérdését. A leheletét pedig érzem a nyakamon, és egyből kiráz a hideg a puha
szellőre.
Nem fordulok meg, tovább csinálom a nem sokára készenlétben lévő
üdítőket.
- Cappuchino-t neked és nekem illetve meleg tejet Mya-nak – válaszolok
neki, majd az eddig forró tejes keveréket, melyet nekünk csinálok, lehűtöm egy
kicsit hideg tejjel. Megfogom mindkét bögrét, megfordulok, és odaadom az
egyiket Zayn-nek, a másik szürcsölésének én állok neki.
Nekidőlve állok a konyhában a pultnak, ám így sincs szinte menekülni
valóm a sráctól, hisz számos ponton, még csak levegő sem juthat át közöttünk.
És boldoggá tesz az, hogy most végre együtt vagyunk, mert azt hittem, hogy ez
soha nem történhet meg.
Azt nem volt még alkalmam megtudni, hogy a vastag keretes szemüveget divatból
hordja vagy kell neki, de a gőzölgő cappuchino páraként vetült arra. Mosolyogva
leteszem a bögrémet a pultra mögém, majd óvatosan leveszem a szemüveget a
srácról, és azt is a pultra teszem.
- Hivatalosak vagyunk egy partira – mondja Zayn, miután ő is elhelyezi
a bögrét a mögöttem lévő szekrényen. Megfogja a kezeimet, és puszit nyom az
egyik kézfejemre, majd leengedi a kezünket. Melegséggel tölt el a csábítása,
mert tudom, hogy pontosan ezt teszi.
- Vagyunk? Úgy, mint te meg én? – kérdezek rá, kissé értetlenül,
amiért nem tudom, hogy mit is takar az, amit a srác mondott. Vagy esetleg azt
akarta mondani, hogy a menedzserük meghívott minket egy bulira, ahol én is és
Zayn is ott lesz?
- Nem – mondja a srác, mire egy kicsit meghökkenek kijelentésétől. A szeme
csillog, és a gyér megvilágítást is könnyedén tükrözni tudja. Miről nem tudok?
– Úgy, mint mi – mondja kaján mosollyal az arcán, mire én, ha eddig nem
mosolyogtam, akkor most már biztosan.
Megigazítom a haját, amit szúrós tekintettel jutalmaz.
- Na, és milyen partira? – kérdezem meg a sráctól, miközben az
ujjbegyeivel a kézfejemen körkörös mozdulatokkal masszíroz. Nem is tudja, hogy
ezzel mennyire kínoz engem!
- Szilveszteri, hiszen ma van az év utolsó napja – válaszol Zayn, én
pedig megütöm a fejemet, amiért erről el is feledkeztem. Igaz, be volt írva a
telefonomba, mikor megnéztem reggel, hogy ma van az év utolsó napja, de
felfogni igazán még csak most fogtam fel.
- Olyan gyorsan telt ez az év. Igazából… - kezdek bele, mert úgy
érzem, hogy Zayn-nek igazából mindent elmondhatok. Attól kezdve, hogy milyen
napom volt odáig, hogy miért vagyok szomorú. Per pillanat nem is ezekről a
dolgokról szeretnék beszélni, csupán olyanról, amit nem tudnék a fiún kívül
másnak elmondani. Folytatom - Victoria most lendült be a karrierjében, és
minden lépését, rezdülését figyelnem kell. Ami valójában nem rossz, mert imádom
ezt csinálni. Hisz akkor jobban értékelem a szabad perceimet, mint ha otthon
ülnék, és nem lenne munkám. Csak egy kissé elfáradtam. Tudod? Minden nap azon
aggódom, hogy nem felejtek-e ki egy találkozót, és minden nap abban a
félelemben élek, hogy elromlik a telefonom, és aztán minden munkám kárba vész.
Igazából úgy érzem magam, mint egy diák. Mindent tudnod kell fejből, vannak házi
feladataim, és a szünetem se igazán szünet. És ezt most tényleg nem azért
mondom, hogy sajnálkozzak. Mert igazából utálom az olyan embereket. Egyszerűen
csak eszembe jutott, hogy ma van az év utolsó napja, és talán ez még könnyebb
év, mint a következő lesz.
Egy szusszanásra mondtam el az egészet, és elhalkulok, végül befejezem
azt, ami már jó párszor megfordult a fejemben a hónapban. De Zayn-nek, mikor
mondtam, olyan, mint ha értelmetlenségnek tűnt volna minden, amit gondoltam.
Talán az is volt, olyanokat mondtam, melyek összefüggetlenek. Nem tudom, talán
nem is kellett volna elmondani.
- Köszönöm, hogy elmondtad – mondja a srác, mire én elmosolyodom. Bár
az a mosoly nem igazi, mert valahogy úgy érzem, hogy nem gondolta komolyan ezt.
Köszöni, hogy összehadartam mindent? – Tényleg köszönöm, megtiszteltetés, hogy
elmondtad azt, amire valójában is gondolsz – Belenézek a srác szemeibe, és a
színtiszta őszinteséget látom benne. Valahogy már eszembe sem jut, hogy azt
feltételezzem, nem gondolja komolyan.
Trappolást hallok meg az előszobából, és mikor arra fordulok, Mya-t
látom meg, még egy kicsit durcás arccal. Puszit nyomok Zayn ajkára, majd
kilépek bűvköréből. Olyan aranyos, mikor Mya duzzogva felkel. Odamegyek meleg
tejes műanyag pohárral hozzá, és leguggolok. Megsimogatom a haját, mellyel meg
is igazítom az összekuszált hajtincseit, majd ezt mondom.
- Nézel valami mesét? Úgy tudom, most megy a kedvenced – szólalok meg,
majd odaadom neki a neki készített italt. Elveszi, majd szó nélkül a nappaliba
megy, hogy elfoglalhassa a kanapét – ismételten, ugyanis ő is ott aludt.
Elmegyek vele, és megkeresem a távirányítót, majd bekapcsolom a mese
csatornára. A kényelembe helyezkedő kislány átveszi a távirányítót, majd
tekintetét a televízióra szegezi, és úgy tekint arra, mint egy csodára. Reggel
még kissé szótlan, és nyugodt, így még nem baj, ha magára hagyom.
Visszamegyek a konyhába, és felvetek egy ötletet az eddig a konyhát
pásztázó srácnak.
- Van kedved ebédet készíteni velem?
Valahogy sejtettem, hogy mit válaszol. De nem tudhattam, hogy van-e
programja már délelőttre vagy sem. Mivel híres énekes, így bátran állíthatom
azt, hogy nem is hittem volna azt, hogy beleegyezik.
Zayn-nel elkészítetjük együtt az olasz tepsis csirkecombnak elnevezett
ételt. Mely valóban olasz, hisz sok fűszerrel van megspékelve. Egyenlően
elosztjuk részünket a szakácskodásban, mert általában csak darabolni kell, így
aztán már csak a tepsiben való egyenlő elhelyezkedésre kell figyelni. Aztán meg
van olyan, mikor gerezdre vágás helyett inkább csókot nyomunk a másik ajkára.
Egyszerűen csak élvezzük a másik jelenlétét.
A tepsit Zayn-nek adom oda, hogy aztán ő tehesse be a sütőbe. Én pár
méterről figyelem, ahogyan az ételt berakja a megfelelő helyre, és mosolyogva tekintgetek
fel-le a srác testén.
- Van egy ötletem – szólal meg a párom, mire én kíváncsi tekintetemet
rá szegezem. Odajön mellém, és ő is nekidől a pultnak. Folytatja is:
- Nos… ki kell pihenned magadat és… nekem is. Sokat kellett dolgoznunk
az elmúlt napokban, igaz. És rendkívül hideg telünk van. Valamint kaptunk
januárban három nap szabadságot – mondja a kissé összefüggetlen mondatokat,
igazból szerintem csak az a baja, hogy nem tudja, hogyan mondja. Csakhogy én
meg nagyon kíváncsi vagyok.
- Bökd már ki! – kérem meg Zayn-t, miközben felé fordulok. Nem tudom
megmondani, hogy a fiú, mit szeretne mondani. Mint ha a fantáziám a semmiben lenne, mert semmi sem jut eszembe, hogy esetleg mit mondhatna. Talán, mert
tudom, hogy úgy sem találom el.
- Szóval arra gondoltam, hogy elmehetnénk arra a három napra
Hawaii-ra… csak mi. Te és én – nyögi ki, mire én kinyitom a számat, de hang
egyáltalán nem jön ki belőle. Bezárom a számat, miután nem tudok semmit
mondani, majd minden kétségemet, és mondandómat hátrahagyva a nyakába ugrok.
Nem kell semmi szó, mondat… így is biztosan érti, hogy miért azt
tettem, amit tettem. Elfogadtam az ötletét, ráadásul úgy is kényszerem volt
arra, hogy megölelhessem.
- Már alig várom – szólalok meg, miközben még mindig szorosan ölelem
Őt.
- Victoria -
Egészen pozitívan álltam hozzá a mához. Azt gondolom, ez azért van,
mert Harry-vel nem is jöttünk igazán össze – nem is törtem ezért össze a szívem
annyira. Van egyáltalán olyan, hogy annyira?
Mert ebben az esetben szerintem nem létezik. Akkor miért viselem ilyen
könnyen? Talán mert ez semmi sem volt.
Vagy… pedig tudom, hogy lehetne több is.
Legszívesebben otthon ültem volna, és a televíziót bámultam volna,
csak sajnos Lottie kérése parancs. Így hát lehetőségem sem volt, mikor
felhívott.
- De muszáj eljönnöd! – kérlelt továbbra is a menedzserem. Mint régen
megtudtam, azért nincsen otthon, mert Zayn-nel találkozgat. Tehát az ő
történetük happy end-del ér véget, ha
minden igaz. Végül is… lehet, hogy az enyém is – hisz talán így a jobb.
- Mégis miért, ha ott lesz a pasid? – tudakoltam meg tőle, közben
pedig magamban folytatom: És Harry is?
Nem szívesen találkoznék vele, legalább is minél kevesebb alkalmat szeretnék
vele eltölteni.
- Mert hát, ha sokszor egyedül maradnék… kérlek!
A barátnőmnek nem lehet ellenállni, mindig is meggyőző típus volt és
határozott is. Talán éppen ezért jó menedzsernek... és barátnőnek is, aki néha
helyrerak. Remélem, most nem tervez semmi beszélgetést, aminek köze lesz
Harry-hez.
A helyszínre tartottam a metróval, mikor csörögni kezdett a mobilom a
zsebemben. Gyorsan felvettem azt, hogy a nyugodt embereket ne zaklassam fel.
Hisz, akik most itt ülnek a vagonban, azok nem igazán ünneplik a szilvesztert –
én viszont kivétel vagyok. Egy ismeretlen számot írt ki nekem a képernyőn, de nem
hezitálva, felvettem:
- Victoria Allen – mutatkozom be, amint felveszem - A másik vonalon
lévő biztosan tudja, ki vagyok, ha hívott, így csak arra várok, hogy ő is
bemutatkozzon. A telefonban tompán hallani zenét, és beszélgetéseket – talán
valami buli lehet.
- Szia! Liam vagyok… csak azt szeretném mondani, hogy felveszem
Dani-t. És téged is felvennélek – jegyzi meg srác, mire nekem egy halk sóhaj
szökik ki a számból, amiért nem kell az éjszaka közepén keresnem a buli
helyszínét. – Hol vagy? – kérdezi meg nem is vártatva a válasszal. Ekkor keresni
kezdek valami térképet, hogy megtudhassam, hol van a következő megálló. A metró falán meglátom az útvonalat, és a bemondóban is hallom, mi lesz a
következő állomás.
- A Westminster állomásnál leszek – mondom, mikor megtalálom a
következő megálló nevét az ablak feletti térképen. Ha minden igaz, akkor a
következő megálló az lesz, és mivel ez nem egy eldugott, és eléggé híres
állomás, így gondoltam, hogy Liam is tudja, hol van az.
- Oké, pár perc és mi is ott leszünk – hallom meg a mély, és kissé
rekedtes hangot. Talán le szerette volna tenni a telefont, de én azért még ezt
mondtam:
- Előre is köszi – mondom gyorsan, mert nem akarom, hogy azt vegye
ki, hogy még csak hálás sem vagyok, amiért el fog vinni a szórakozóhelyre. Liam
erre csak valami olyasmit válaszol, hogy: igazán nincs mit. A jármű lassítani
kezd, majd az eddigi sötétségből kilépve megpillanthatom a következő
állomást. Az ajtók kinyitódnak, én kilépek, és felfelé indulok a
mozgólépcsőn. A szél nem kímél a megállóhelyeknél, ami nekem egyelőre furcsa,
de csak azért, mert nem volt alkalmam sokszor utazni ezen a híres járművön.
Kifelé menet még érvényesítem jegyemet, majd keresni kezdem, hogy hol
parkolhat az ismerősöm. Ekkor lép ki Danielle az anyósülésről, és integet
nekem, hogy észrevegyem. Odalépkedek sietősen, majd beszállok hátra.
A bulin egészen jól érzem eddig magam, bár néha még így is eszembe
jut, hogy bármikor találkozhatok Harry-vel. Meglep, de eddig a One Direction
tagja közül csak vele nem találkoztam. Talán megért engem, és ezért kerül? Nem
tudom, mindenesetre szerencsésnek érzem magam, hogy nem találkozok azokkal a zöld szemekkel és a kócos, göndör frizurájával. Az, hogy azt kívánom,
bárcsak ne találkoznánk, nem egyenlő azzal, hogy nem is akarok vele találkozni.
Egyszerűen csak lehetetlen lenne. Ő és én… nem.
Táncosként szinte kötelező volt az, hogy táncoljak. Az kissé
elfelejtette velem minden kis- vagy nagyproblémámat. Ráadásul kötetlenül régen
táncoltam már, hisz a napom sok részében a klip táncát próbáltam. Ezért most
nagyon jól esett… érezni az ütemet, azt táncolni, amit éppen az agyam kíván.
Egyszerűen csak táncolni, amit mindig is szerettem.
A magas sarkúm miatt kevésbé bírom a táncolást, így azon
gondolkozom, hogy kéne egy pihenőhely. Egy szinte embertelen folyosón kötök ki végül. Alig voltak ott, lassan el is szivárogtak, így egyedül maradhatok.
Leülök a földre, és nekidőlök a falnak. Pihenni se jutott időm, mert az egyik
ajtón ketten jöttek ki egy rövid csókot nyomva egymásra. Nem is törődtem volna
ezzel, ha éppen nem Zayn és Charlotte lett volna az. Nem is akarok
belegondolni, mit csináltak…
Barátnőm elmegy, mint ha nem is látott volna meg, a srác pedig leül
mellém, majd futólag megigazítja kócos haját. Elmosolyodom, de nem szólalok
meg.
- Charlotte küldött ide, igaz? – kérdezem meg a sráctól, miután nem
szólal meg sem ő, sem én. Valahogy van olyan érzésem, hogy ha már Lottie nem
tud rábeszélni, hogy hallgassak a szívemre, akkor megkéri a srácot.
Egy ideig, mintha habozott volna a válasszal, aztán mégis úgy dönt,
hogy elmondja az igazat.
- Igen, de… Harry az én barátom, tudom, mikor gondolja komolyan a
barátnőit. És esküszöm, hogy most sokkal rosszabbul néz ki, mint mikor kiestünk
az x-faktorban – mondja el őszintén Zayn, mit is gondol erről. Most csak még
jobban elbizonytalanított engem azzal kapcsolatban, amiről eddig határozott
véleményem volt.
- Mennem kell – jegyzem meg, miközben felállok, és sietősen kifelé
megyek az épületből. Nem fogok Harry-re gondolni, de miközben tudom, hogy
bármikor találkozhatok vele, nem megy. Átsétálok a tömegen, de egy kéz hirtelen
megragad, és odanézve látom, hogy Charlotte az.
- Van egy problémánk – jegyzi meg komolyan a lány, és ekkor hirtelen
elfelejtek mindent, amit kell, és kíváncsian várom a lány válaszát. Bár szívem
dübörgése még mindig emlékeztet a srácra. – July eltörte a bokáját – mondja, és
a kezében lévő telefon világít. Szóval most hívta fel őt ezzel az esettel.
Hirtelen azt sem tudom, hogy sírjak vagy megoldást keressek, ezért kissé lefagyott
arcomat kell néznie a barátnőmnek. Felpillantva meglátom a lány mögött Harry-t,
és mint derült égből villámcsapás, jut eszembe valami. Egy megoldás van.
Mégpedig az, hogy én táncolok Harry-vel.
Drága MissMe!
VálaszTörlésHát, Charlotte része nagyon aranyos lett. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy mennyire imádom a párosukat Zaynnel! Ez a Hawaii nyaralás pedig nagyszerű ötlet volt a fiútól, örülök, hogy Lottie nem mondott nemet rá! Örülök, hogy ők végre boldogok, de azért a szívemben még mindig ott a tüske Harry miatt. Azonban a fejezet második felében azt hittem, hogy majd ez a szál is pozitívabb irányt fog venni, és bár nem úgy, ahogyan én gondoltam, de végül így lett. Sajnálom July-t, de annak örülök, hoyg vic-nek kell táncolnia Harry-vel, így közelebb kerülhetnek egymáshoz. Én szurkolok nekik, és Neked, hogy mihamarabb újabb ilyen kellemes, jó olvasnivalót hozz nekünk!
Ölel, FantasyGirl
Kedves FantasyGirl!
TörlésElőször is bocsánat, amiért az eddigi két kommentedhez nem reagáltam. Elolvastam, köszönöm szépen az észrevételeidet és a megjegyzésedet! :)
Hát, nem tudom, hogy az írónak mennyire lehet imádnia a saját párosukat, de nem tehetek róla :) Hát, Hawaii az nem volt az eredeti terveimben, de muszáj volt beleraknom egy hasonlót, hogy most már biztosak legyenek benne az olvasók, hogy a kapcsolatuk egy darabig biztos ilyen lesz! :D
Oké, oké... próbálok hamar hozni részt, de nem ígérek, mert mégis csak nyaralok...
MissMe
Kedves MissMe!
VálaszTörlésJajj nagyon vártam már az új részt és boldog vagyok,hogy most olvashattam! :) Zayn és Charlotte párosnak nagyon szurkoltam és örülök,hogy összejöttek,megérdemlik,hogy végre boldogok legyenek. Mya is nagyon édes,nagyokat kacagtam az előző részben levő megszólalásain (Bocsánat,hogy akkor nem írtam..annak ellenére,hogy lelkes olvasód vagyok!!),remélem lesz még szerepe a történetben.A Victoria-Harry párosnál meg remélem hogy a Styles-vonzerő a táncban még inkább csak kiteljesedik és sikerül nekik közelebb kerülni egymáshoz.Izgatottan várom a következő részt! Szép napot! :) E.
Kedves E.!
TörlésÖrülök, hogy írtál, és egyáltalán nem baj, hogy az előzőhöz nem írtál, örülök, hogy most megtetted <3
Hát, igen... nem volt a Charlotte@Zayn páros kapcsolata egy könnyű, úgyhogy igen... megérdemlik :) Mya szerintem a kulcs volt ahhoz, hogy összejöjjenek ketten, de ha nem is, mindenképpen be kellett őt hoznom, mert így kerekké teszi az ő kapcsolatukat.
Styles-vonzerő? Váó, biztos Harry rajongó vagy, ha már ilyet kitaláltál! :D És... nem véletlen alakult így, de majd minden kiderül a következő fejezetekben.
Nagyon jól érzem most magam, mert írtál! Köszönöm, és próbálom hamar hozni a részt, de nem ajánlom.
Neked is szép napot,
MissMe