2013. augusztus 15., csütörtök

18. fejezet: Tearing me apart

Sziasztok!

Nem fogok magyarázkodni, mert az csak időpocsékolás lenne. Úgyhogy inkább belevágok a közepébe :)
Szerintem egészen jó rész ez, nem szomorú. Ami azt illeti, remélem örültök is a végének ;) A kép a szilveszterre utal. Tehát azért az a kép.
Nyaralni voltam, így két hétig nem voltam gépközelben, de a cseréket kirakom mindjárt. Huh... érdekes nyaralásról írni, miközben a történetem teles. De nem kell sokáig szoknom, mert hamarosan a befejeződik a történet. Vagy, ha így folytatom, akkor télen fejezem be. Amúgy ezt nem gondoltam komolyan.
Köszönöm FantasyGirl-nek a megjegyzéseit, mert hihetetlen erőt ad ahhoz, hogy továbbírjam a történetet <3 De az osztályzásokból is rájövök, hogy körülbelül mennyien olvasták, nekem az is nagyon jó érzés :)
MissMe


18. fejezet: Tearing me apart

A nyakam még mindig fáj, amiért a kanapén töltöttem az éjszakámat. Hiába is Zayn mellkasa volt a párnám, nem sokat segített ezen. Mindenféle nyaktornával próbálkozom a konyhában, miközben készítem a reggeli innivalót az ittlévőknek. Csoszogást hallok meg nem messze, és amint a hang iránya felé tekintek, meglátom a még kissé álmos énekesmadaramat. Elmosolyodom, de közben visszanézek a bögrékre, hogy folytatni tudjam a félig kész italt, hogy mire a srác idejön, be legyen fejezve.
A következő pillanatban kezeket érzek összekulcsolva a hasamon, és úgy érzem, hogy az eddig szunnyadozó pillangóim most megint röpdösnek bennem.
- Mit csinálsz? – kérdez rá a srác, szinte suttogva teszi fel kérdését. A leheletét pedig érzem a nyakamon, és egyből kiráz a hideg a puha szellőre.
Nem fordulok meg, tovább csinálom a nem sokára készenlétben lévő üdítőket.
- Cappuchino-t neked és nekem illetve meleg tejet Mya-nak – válaszolok neki, majd az eddig forró tejes keveréket, melyet nekünk csinálok, lehűtöm egy kicsit hideg tejjel. Megfogom mindkét bögrét, megfordulok, és odaadom az egyiket Zayn-nek, a másik szürcsölésének én állok neki.
Nekidőlve állok a konyhában a pultnak, ám így sincs szinte menekülni valóm a sráctól, hisz számos ponton, még csak levegő sem juthat át közöttünk. És boldoggá tesz az, hogy most végre együtt vagyunk, mert azt hittem, hogy ez soha nem történhet meg.
Azt nem volt még alkalmam megtudni, hogy a vastag keretes szemüveget divatból hordja vagy kell neki, de a gőzölgő cappuchino páraként vetült arra. Mosolyogva leteszem a bögrémet a pultra mögém, majd óvatosan leveszem a szemüveget a srácról, és azt is a pultra teszem.
- Hivatalosak vagyunk egy partira – mondja Zayn, miután ő is elhelyezi a bögrét a mögöttem lévő szekrényen. Megfogja a kezeimet, és puszit nyom az egyik kézfejemre, majd leengedi a kezünket. Melegséggel tölt el a csábítása, mert tudom, hogy pontosan ezt teszi.
- Vagyunk? Úgy, mint te meg én? – kérdezek rá, kissé értetlenül, amiért nem tudom, hogy mit is takar az, amit a srác mondott. Vagy esetleg azt akarta mondani, hogy a menedzserük meghívott minket egy bulira, ahol én is és Zayn is ott lesz?
- Nem – mondja a srác, mire egy kicsit meghökkenek kijelentésétől. A szeme csillog, és a gyér megvilágítást is könnyedén tükrözni tudja. Miről nem tudok? – Úgy, mint mi – mondja kaján mosollyal az arcán, mire én, ha eddig nem mosolyogtam, akkor most már biztosan.
Megigazítom a haját, amit szúrós tekintettel jutalmaz.
- Na, és milyen partira? – kérdezem meg a sráctól, miközben az ujjbegyeivel a kézfejemen körkörös mozdulatokkal masszíroz. Nem is tudja, hogy ezzel mennyire kínoz engem!
- Szilveszteri, hiszen ma van az év utolsó napja – válaszol Zayn, én pedig megütöm a fejemet, amiért erről el is feledkeztem. Igaz, be volt írva a telefonomba, mikor megnéztem reggel, hogy ma van az év utolsó napja, de felfogni igazán még csak most fogtam fel.
- Olyan gyorsan telt ez az év. Igazából… - kezdek bele, mert úgy érzem, hogy Zayn-nek igazából mindent elmondhatok. Attól kezdve, hogy milyen napom volt odáig, hogy miért vagyok szomorú. Per pillanat nem is ezekről a dolgokról szeretnék beszélni, csupán olyanról, amit nem tudnék a fiún kívül másnak elmondani. Folytatom - Victoria most lendült be a karrierjében, és minden lépését, rezdülését figyelnem kell. Ami valójában nem rossz, mert imádom ezt csinálni. Hisz akkor jobban értékelem a szabad perceimet, mint ha otthon ülnék, és nem lenne munkám. Csak egy kissé elfáradtam. Tudod? Minden nap azon aggódom, hogy nem felejtek-e ki egy találkozót, és minden nap abban a félelemben élek, hogy elromlik a telefonom, és aztán minden munkám kárba vész. Igazából úgy érzem magam, mint egy diák. Mindent tudnod kell fejből, vannak házi feladataim, és a szünetem se igazán szünet. És ezt most tényleg nem azért mondom, hogy sajnálkozzak. Mert igazából utálom az olyan embereket. Egyszerűen csak eszembe jutott, hogy ma van az év utolsó napja, és talán ez még könnyebb év, mint a következő lesz.
Egy szusszanásra mondtam el az egészet, és elhalkulok, végül befejezem azt, ami már jó párszor megfordult a fejemben a hónapban. De Zayn-nek, mikor mondtam, olyan, mint ha értelmetlenségnek tűnt volna minden, amit gondoltam. Talán az is volt, olyanokat mondtam, melyek összefüggetlenek. Nem tudom, talán nem is kellett volna elmondani.
- Köszönöm, hogy elmondtad – mondja a srác, mire én elmosolyodom. Bár az a mosoly nem igazi, mert valahogy úgy érzem, hogy nem gondolta komolyan ezt. Köszöni, hogy összehadartam mindent? – Tényleg köszönöm, megtiszteltetés, hogy elmondtad azt, amire valójában is gondolsz – Belenézek a srác szemeibe, és a színtiszta őszinteséget látom benne. Valahogy már eszembe sem jut, hogy azt feltételezzem, nem gondolja komolyan.
Trappolást hallok meg az előszobából, és mikor arra fordulok, Mya-t látom meg, még egy kicsit durcás arccal. Puszit nyomok Zayn ajkára, majd kilépek bűvköréből. Olyan aranyos, mikor Mya duzzogva felkel. Odamegyek meleg tejes műanyag pohárral hozzá, és leguggolok. Megsimogatom a haját, mellyel meg is igazítom az összekuszált hajtincseit, majd ezt mondom.
- Nézel valami mesét? Úgy tudom, most megy a kedvenced – szólalok meg, majd odaadom neki a neki készített italt. Elveszi, majd szó nélkül a nappaliba megy, hogy elfoglalhassa a kanapét – ismételten, ugyanis ő is ott aludt. Elmegyek vele, és megkeresem a távirányítót, majd bekapcsolom a mese csatornára. A kényelembe helyezkedő kislány átveszi a távirányítót, majd tekintetét a televízióra szegezi, és úgy tekint arra, mint egy csodára. Reggel még kissé szótlan, és nyugodt, így még nem baj, ha magára hagyom.
Visszamegyek a konyhába, és felvetek egy ötletet az eddig a konyhát pásztázó srácnak.
- Van kedved ebédet készíteni velem?
Valahogy sejtettem, hogy mit válaszol. De nem tudhattam, hogy van-e programja már délelőttre vagy sem. Mivel híres énekes, így bátran állíthatom azt, hogy nem is hittem volna azt, hogy beleegyezik.
Zayn-nel elkészítetjük együtt az olasz tepsis csirkecombnak elnevezett ételt. Mely valóban olasz, hisz sok fűszerrel van megspékelve. Egyenlően elosztjuk részünket a szakácskodásban, mert általában csak darabolni kell, így aztán már csak a tepsiben való egyenlő elhelyezkedésre kell figyelni. Aztán meg van olyan, mikor gerezdre vágás helyett inkább csókot nyomunk a másik ajkára. Egyszerűen csak élvezzük a másik jelenlétét.
A tepsit Zayn-nek adom oda, hogy aztán ő tehesse be a sütőbe. Én pár méterről figyelem, ahogyan az ételt berakja a megfelelő helyre, és mosolyogva tekintgetek fel-le a srác testén.
- Van egy ötletem – szólal meg a párom, mire én kíváncsi tekintetemet rá szegezem. Odajön mellém, és ő is nekidől a pultnak. Folytatja is:
- Nos… ki kell pihenned magadat és… nekem is. Sokat kellett dolgoznunk az elmúlt napokban, igaz. És rendkívül hideg telünk van. Valamint kaptunk januárban három nap szabadságot – mondja a kissé összefüggetlen mondatokat, igazból szerintem csak az a baja, hogy nem tudja, hogyan mondja. Csakhogy én meg nagyon kíváncsi vagyok.
- Bökd már ki! – kérem meg Zayn-t, miközben felé fordulok. Nem tudom megmondani, hogy a fiú, mit szeretne mondani. Mint ha a fantáziám a semmiben lenne, mert semmi sem jut eszembe, hogy esetleg mit mondhatna. Talán, mert tudom, hogy úgy sem találom el.
- Szóval arra gondoltam, hogy elmehetnénk arra a három napra Hawaii-ra… csak mi. Te és én – nyögi ki, mire én kinyitom a számat, de hang egyáltalán nem jön ki belőle. Bezárom a számat, miután nem tudok semmit mondani, majd minden kétségemet, és mondandómat hátrahagyva a nyakába ugrok.
Nem kell semmi szó, mondat… így is biztosan érti, hogy miért azt tettem, amit tettem. Elfogadtam az ötletét, ráadásul úgy is kényszerem volt arra, hogy megölelhessem.
- Már alig várom – szólalok meg, miközben még mindig szorosan ölelem Őt.

- Victoria -

Egészen pozitívan álltam hozzá a mához. Azt gondolom, ez azért van, mert Harry-vel nem is jöttünk igazán össze – nem is törtem ezért össze a szívem annyira. Van egyáltalán olyan, hogy annyira? Mert ebben az esetben szerintem nem létezik. Akkor miért viselem ilyen könnyen?  Talán mert ez semmi sem volt. Vagy… pedig tudom, hogy lehetne több is.
Legszívesebben otthon ültem volna, és a televíziót bámultam volna, csak sajnos Lottie kérése parancs. Így hát lehetőségem sem volt, mikor felhívott.
- De muszáj eljönnöd! – kérlelt továbbra is a menedzserem. Mint régen megtudtam, azért nincsen otthon, mert Zayn-nel találkozgat. Tehát az ő történetük happy end-del ér véget, ha minden igaz. Végül is… lehet, hogy az enyém is – hisz talán így a jobb.
- Mégis miért, ha ott lesz a pasid? – tudakoltam meg tőle, közben pedig magamban folytatom: És Harry is? Nem szívesen találkoznék vele, legalább is minél kevesebb alkalmat szeretnék vele eltölteni.
- Mert hát, ha sokszor egyedül maradnék… kérlek!
A barátnőmnek nem lehet ellenállni, mindig is meggyőző típus volt és határozott is. Talán éppen ezért jó menedzsernek... és barátnőnek is, aki néha helyrerak. Remélem, most nem tervez semmi beszélgetést, aminek köze lesz Harry-hez.
A helyszínre tartottam a metróval, mikor csörögni kezdett a mobilom a zsebemben. Gyorsan felvettem azt, hogy a nyugodt embereket ne zaklassam fel. Hisz, akik most itt ülnek a vagonban, azok nem igazán ünneplik a szilvesztert – én viszont kivétel vagyok. Egy ismeretlen számot írt ki nekem a képernyőn, de nem hezitálva, felvettem:
- Victoria Allen – mutatkozom be, amint felveszem - A másik vonalon lévő biztosan tudja, ki vagyok, ha hívott, így csak arra várok, hogy ő is bemutatkozzon. A telefonban tompán hallani zenét, és beszélgetéseket – talán valami buli lehet.
- Szia! Liam vagyok… csak azt szeretném mondani, hogy felveszem Dani-t. És téged is felvennélek – jegyzi meg srác, mire nekem egy halk sóhaj szökik ki a számból, amiért nem kell az éjszaka közepén keresnem a buli helyszínét. – Hol vagy? – kérdezi meg nem is vártatva a válasszal. Ekkor keresni kezdek valami térképet, hogy megtudhassam, hol van a következő megálló. A metró falán meglátom az útvonalat, és a bemondóban is hallom, mi lesz a következő állomás.
- A Westminster állomásnál leszek – mondom, mikor megtalálom a következő megálló nevét az ablak feletti térképen. Ha minden igaz, akkor a következő megálló az lesz, és mivel ez nem egy eldugott, és eléggé híres állomás, így gondoltam, hogy Liam is tudja, hol van az.
- Oké, pár perc és mi is ott leszünk – hallom meg a mély, és kissé rekedtes hangot. Talán le szerette volna tenni a telefont, de én azért még ezt mondtam:
- Előre is köszi – mondom gyorsan, mert nem akarom, hogy azt vegye ki, hogy még csak hálás sem vagyok, amiért el fog vinni a szórakozóhelyre. Liam erre csak valami olyasmit válaszol, hogy: igazán nincs mit. A jármű lassítani kezd, majd az eddigi sötétségből kilépve megpillanthatom a következő állomást. Az ajtók kinyitódnak, én kilépek, és felfelé indulok a mozgólépcsőn. A szél nem kímél a megállóhelyeknél, ami nekem egyelőre furcsa, de csak azért, mert nem volt alkalmam sokszor utazni ezen a híres járművön. Kifelé menet még érvényesítem jegyemet, majd keresni kezdem, hogy hol parkolhat az ismerősöm. Ekkor lép ki Danielle az anyósülésről, és integet nekem, hogy észrevegyem. Odalépkedek sietősen, majd beszállok hátra.

A bulin egészen jól érzem eddig magam, bár néha még így is eszembe jut, hogy bármikor találkozhatok Harry-vel. Meglep, de eddig a One Direction tagja közül csak vele nem találkoztam. Talán megért engem, és ezért kerül? Nem tudom, mindenesetre szerencsésnek érzem magam, hogy nem találkozok azokkal a zöld szemekkel és a kócos, göndör frizurájával. Az, hogy azt kívánom, bárcsak ne találkoznánk, nem egyenlő azzal, hogy nem is akarok vele találkozni. Egyszerűen csak lehetetlen lenne. Ő és én… nem.
Táncosként szinte kötelező volt az, hogy táncoljak. Az kissé elfelejtette velem minden kis- vagy nagyproblémámat. Ráadásul kötetlenül régen táncoltam már, hisz a napom sok részében a klip táncát próbáltam. Ezért most nagyon jól esett… érezni az ütemet, azt táncolni, amit éppen az agyam kíván. Egyszerűen csak táncolni, amit mindig is szerettem.
A magas sarkúm miatt kevésbé bírom a táncolást, így azon gondolkozom, hogy kéne egy pihenőhely. Egy szinte embertelen folyosón kötök ki végül. Alig voltak ott, lassan el is szivárogtak, így egyedül maradhatok. Leülök a földre, és nekidőlök a falnak. Pihenni se jutott időm, mert az egyik ajtón ketten jöttek ki egy rövid csókot nyomva egymásra. Nem is törődtem volna ezzel, ha éppen nem Zayn és Charlotte lett volna az. Nem is akarok belegondolni, mit csináltak…
Barátnőm elmegy, mint ha nem is látott volna meg, a srác pedig leül mellém, majd futólag megigazítja kócos haját. Elmosolyodom, de nem szólalok meg.
- Charlotte küldött ide, igaz? – kérdezem meg a sráctól, miután nem szólal meg sem ő, sem én. Valahogy van olyan érzésem, hogy ha már Lottie nem tud rábeszélni, hogy hallgassak a szívemre, akkor megkéri a srácot.
Egy ideig, mintha habozott volna a válasszal, aztán mégis úgy dönt, hogy elmondja az igazat.
- Igen, de… Harry az én barátom, tudom, mikor gondolja komolyan a barátnőit. És esküszöm, hogy most sokkal rosszabbul néz ki, mint mikor kiestünk az x-faktorban – mondja el őszintén Zayn, mit is gondol erről. Most csak még jobban elbizonytalanított engem azzal kapcsolatban, amiről eddig határozott véleményem volt.
- Mennem kell – jegyzem meg, miközben felállok, és sietősen kifelé megyek az épületből. Nem fogok Harry-re gondolni, de miközben tudom, hogy bármikor találkozhatok vele, nem megy. Átsétálok a tömegen, de egy kéz hirtelen megragad, és odanézve látom, hogy Charlotte az.
- Van egy problémánk – jegyzi meg komolyan a lány, és ekkor hirtelen elfelejtek mindent, amit kell, és kíváncsian várom a lány válaszát. Bár szívem dübörgése még mindig emlékeztet a srácra. – July eltörte a bokáját – mondja, és a kezében lévő telefon világít. Szóval most hívta fel őt ezzel az esettel. Hirtelen azt sem tudom, hogy sírjak vagy megoldást keressek, ezért kissé lefagyott arcomat kell néznie a barátnőmnek. Felpillantva meglátom a lány mögött Harry-t, és mint derült égből villámcsapás, jut eszembe valami. Egy megoldás van.
Mégpedig az, hogy én táncolok Harry-vel.

4 megjegyzés:

  1. Drága MissMe!

    Hát, Charlotte része nagyon aranyos lett. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy mennyire imádom a párosukat Zaynnel! Ez a Hawaii nyaralás pedig nagyszerű ötlet volt a fiútól, örülök, hogy Lottie nem mondott nemet rá! Örülök, hogy ők végre boldogok, de azért a szívemben még mindig ott a tüske Harry miatt. Azonban a fejezet második felében azt hittem, hogy majd ez a szál is pozitívabb irányt fog venni, és bár nem úgy, ahogyan én gondoltam, de végül így lett. Sajnálom July-t, de annak örülök, hoyg vic-nek kell táncolnia Harry-vel, így közelebb kerülhetnek egymáshoz. Én szurkolok nekik, és Neked, hogy mihamarabb újabb ilyen kellemes, jó olvasnivalót hozz nekünk!

    Ölel, FantasyGirl

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves FantasyGirl!

      Először is bocsánat, amiért az eddigi két kommentedhez nem reagáltam. Elolvastam, köszönöm szépen az észrevételeidet és a megjegyzésedet! :)
      Hát, nem tudom, hogy az írónak mennyire lehet imádnia a saját párosukat, de nem tehetek róla :) Hát, Hawaii az nem volt az eredeti terveimben, de muszáj volt beleraknom egy hasonlót, hogy most már biztosak legyenek benne az olvasók, hogy a kapcsolatuk egy darabig biztos ilyen lesz! :D
      Oké, oké... próbálok hamar hozni részt, de nem ígérek, mert mégis csak nyaralok...
      MissMe

      Törlés
  2. Kedves MissMe!
    Jajj nagyon vártam már az új részt és boldog vagyok,hogy most olvashattam! :) Zayn és Charlotte párosnak nagyon szurkoltam és örülök,hogy összejöttek,megérdemlik,hogy végre boldogok legyenek. Mya is nagyon édes,nagyokat kacagtam az előző részben levő megszólalásain (Bocsánat,hogy akkor nem írtam..annak ellenére,hogy lelkes olvasód vagyok!!),remélem lesz még szerepe a történetben.A Victoria-Harry párosnál meg remélem hogy a Styles-vonzerő a táncban még inkább csak kiteljesedik és sikerül nekik közelebb kerülni egymáshoz.Izgatottan várom a következő részt! Szép napot! :) E.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves E.!

      Örülök, hogy írtál, és egyáltalán nem baj, hogy az előzőhöz nem írtál, örülök, hogy most megtetted <3
      Hát, igen... nem volt a Charlotte@Zayn páros kapcsolata egy könnyű, úgyhogy igen... megérdemlik :) Mya szerintem a kulcs volt ahhoz, hogy összejöjjenek ketten, de ha nem is, mindenképpen be kellett őt hoznom, mert így kerekké teszi az ő kapcsolatukat.
      Styles-vonzerő? Váó, biztos Harry rajongó vagy, ha már ilyet kitaláltál! :D És... nem véletlen alakult így, de majd minden kiderül a következő fejezetekben.
      Nagyon jól érzem most magam, mert írtál! Köszönöm, és próbálom hamar hozni a részt, de nem ajánlom.
      Neked is szép napot,
      MissMe

      Törlés