20. fejezet: You look at me

Sziasztok!

Meghoztam íme az utolsó fejezetet :)) Azonban még egy epilógus hátra van.

Szeretném, ha tudnátok, hogy két hétig gondolkoztam azon, hogy felrakjam-e így vagy sem. Már két héttel ezelőtt befejeztem. Azonban az is megfordult a fejemben, hogy nem a legjobbra írtam meg ezt a történetet. Már húztam-halasztottam, és érzem is az eredményét.

Viszont szeretném, ha tudnátok, hogy én mindent beleadtam. Azonban nem akarok még nagyon búcsúszkodni, azt majd az epilógusnál ;)

MissMe

- Oké, szeretnélek megkérni titeket, hogy a refrén utáni részt még egyszer vegyük fel. Ugyanis szerintem tudtok ennél jobban teljesíteni – jegyzem meg, majd megkérem a kamerást, hogy lassan kezdje el venni a táncukat.

Beállok Harry mellé, megfogom a kezét, és a speciális fényeket bekapcsolják. A háttér világít mögöttünk, és mi csak kontrasztosan látszódunk a kamerában. Azt szeretném, hogy a videót néző ne a fiúkat nézze, hanem belelásson a dolog nyitjába. Szeretném, ha nem csupán rajongnának értük, hanem tudnák látni azt a természetességet, ami bennük van.

A zene elindul, és egy kissé el is feledkeztem arról, hogy koncentrálnom kellene. Bekapcsolódom, majd az ütemre a betanult lépéseket csinálom. A forgások közepette látom, hogy a többi páros olyan, mint ha csak mi lennénk. Ugyanis teljesen ugyanazt csinálják.

Koncentrálj! – szólok magamra a tánc közben, és befejezem a többi páros nézegetését. Elhatározom azt, amit a szerződés alatt is elhatároztam: Teljes erőbedobással csakis a feladatra fogok koncentrálni. Azonban ezt elég nehéz, hogy Harry a közelemben van, és majdnem el is felejtem, amit tennem kéne.

Feel with my hands on your waist. A keze a derekamon nyugszik egy pillanatra, miközben én próbálom a megbeszélt lábmozdulatokat csinálni. Pillanatra elgondolkozom a levelen, amit kaptam. While we dance in the moonlight. A következő mozdulat előtt még közelebb húz magához, arra nem is gondolt, hogy mennyire megbolondít ezzel engem. Rátekintek és a szeme kékesen csillog a kék háttérnek köszönhetően. Közben mégis tudom, hogy a szeme zöld, smaragdzöld. I wish it was me. Megfogom a kezét, lélegezni nem merek. Félek, hogy hallani fogja, ahogyan remeg a hangom. That you call later on. Azonban nem tudok ugyanúgy gondolni rá, mint tegnap vagy tegnap előtt. Más a véleményem róla. Mintha az a levél megváltoztatott volna mindent. De nem… csak az én véleményem változott. Cause you wanna say good night.

- Oké, öt perc szünet… aztán folytatjuk – szólalok meg az utolsó sor után. Nem terveztem a szünetet, azonban azt sem, hogy itt félbevágom a felvételt. De nem tehetek róla, beszélnem kell Harry-vel.

- Beszélhetnénk? – kérdezem meg tőle nyíltan, és cseppet sem körítve. Ő bólint, én pedig kifelé megyek a teremből. Tudom, hogy követni fog, hátra sem nézek. Azonban ennyi idő elég is, hogy kigondoljam, mit is fogok mondani neki – megterveztem.

Hallom, ahogyan az ajtó becsukódik mögöttem nem sokkal. Megfordulok. Ahogyan ránézek, elveszik minden önkontrolom, és mindent félretéve odalépek hozzá. A nyakához érintem a kezeimet, és erőteljesen rátapasztom az ajkaimat az övére. Elsőre meghökkenést érzek rajta, majd azt a vágyat, mely nálam is van – remélem nem csak az én érzéseimet vetettem ki rá.

A kifulladásig csókoljuk egymást, majd kissé ziláltan engedem el ajkait. A szám még mindig bizsereg az érintésétől. Azonban nem távolodom el tőle, nem bántam meg, amit tettem.

- Tudod, hogy utállak? Felforgattad az életemet – mosolyodom el, amivel a fiút is megkönnyebbült nevetésre késztetem. Mámorban úszom, amiért a fiú még mindig úgy érez irántam, ahogy. Bár ha úgy vesszük, nem terveztem előre ezt – pontosabban nem is ezt terveztem. Azonban azt hiszem, hogy ez volt életem legjobb olyan döntése, melyet hirtelen határoztam el.

- Elolvastad a levelet? – kérdezi meg, majd a tenyereimmel kezd el szórakozni. Simogatja azokat, és ezzel nem is tudja, hogy milyen hőáramlásokat végez a testemben.

- Igen. Sikerült totálisan levenned a lábamról.

Most hirtelen nem jut szembe sok minden a levélből. Nem volt sok. Sőt! Talán alig írt pár mondatot - de nem is vártam el tőle többet. Azonban arra emlékszem, hogy megemlítette: ő vetette fel az ötletet a menedzsernek, hogy lehetnék én a koreográfus. Ez szinte nem volt semmi azokhoz a szavakhoz képest, melyek még le voltak írva a lapra – hogy mennyire komolyan gondolja ezt a dolgot.

- Tudom, hogy nem a legalkalmasabb most a helyzet, hogy klipforgatás közben vagyunk, de muszáj elmondanom, hogy nagyon-nagyon szeretlek.

Szólaltam meg, majd egy levegővételre elmondtam, amit akkor éppen gondoltam. Komolyan gondoltam, ám kissé mégis úgy éreztem magam, mint egy tinédzser lány, aki szerelmet vall a barátjának. Kissé olyan lehet most a viselkedésem, de nem bánom.

- Én is szeretlek – mondja Harry, miközben a hajgumiból kilógó tincseimmel kezd babrálni. Az én kezeim pedig a mellkasán nyugszanak. Érzem a szíve dobogását, mely örömmel tölt el – hogy itt van, és érzem ezt. – Szóval most hogy legyen? – kérdezi a srác, egy kis idő elteltével. Érzem, hogy kissé összeszorul a szívem, mert tudom, hogy én vérbeli amerikai vagyok és várnak otthon. Azonban tudom azt is, hogy nem kell búcsúznom.

- 1 hét múlva visszajövök, és maradok pár hetet. Úgyhogy… - nem is fejezem be, mert ő is tudja, hogy tulajdonképpen mit is jelent ez. Elmosolyodom, ám szinte azonnal folytatom – Tudod… vissza kéne menni… - jegyzem meg a Harry mögött lévő ajtóra mutatva. Hirtelen el is felejtettem, hogy az öt perc az már lejárhatott – nem tudom.

A srác – lassan ideje lenne barátomnak hívni – félreáll az ajtóból, hogy utat engedjen a felvétel helyszínéhez, azonban mielőtt kinyitnám az ajtót, még gyorsan az arcomhoz férkőzik és ajkaival a számat keresi meg. Elmosolyodom a csók közben, és azzal nyugtatom magam, hogy ezen az egy percen már nem múlik, hogy késünk vagy nem.

Aztán már tényleg kinyitom az ajtót.