8. fejezet: Dance

Sziasztok!

Meghoztam a fejezetet, és tudom, hogy elég későn. A suli képes volt annyira kifárasztani, hogy pénteken csak 1 és fél sort tudtam írni - ami eléggé kevés. De most már itt van, és ez a lényeg.

Erről a fejezetről csak annyit, hogy lesz benne Charlotte és Victoria szemszög is. Harry szinte végig szerepel benne - és ne aggódjatok Charlotte elhúzza a csíkot a próba előtt ;). Köszönöm a 4200+ megtekintést, a sok-sok kommentet, és a több, mint 20 db 5-ös jelölést. Nagyon jól esnek! :) <3

A következő fejezetről annyit, hogy kiderül, mi is történt azon a Charlotte&Zayn-es estén :)

Jó olvasást,

MissMe 

- Charlotte -

Nem messze vezetek a bérelt autónkkal a táncpróbák helyszínétől, így azon gondolkodom, hogy belátogatok Vic-hez. Két indokom van arra, hogy megközelíthetem a helyet. A mai nap nincs a One Direction-nel próbája – szóval Zayn-nel véletlenül sem találkozom –, és Victoria naptárjában az elkövetkezendő fél óra szünet. Így gondolok egyet, hogy szegény barátnőm, hogy szétunná magát, így leparkolok az épület előtti parkolóba. Az anyósülésre ledobott táskámat felteszem a vállamra, majd kinyitva az autó ajtaját, kilépek onnan.

Kinyitom a régi épület ajtaját, melytől a csendbe a nyikorgás hangja csöppen bele. Próbálom halkabban becsukni az ajtót, majd fellépcsőzök az első emeletig, és kinyitom a próbatermünk ajtaját. Vic a földön fekszik, és rám néz, miután meghallotta az ajtó nyitódását – ennek már nem volt rémes a hangja.

- Szia! - mondom, és látom rajta, hogy ki van fáradva. Integet nekem, és mivel nem látok mást a teremben, így eldöntöm, hogy egy kicsit itt maradok. Belépek, majd az ajtó automatikusan becsukódik mögöttem. Ledobom a táskám az ajtó mellé, majd odasétálok a barátnőmhöz, és én is lefekszem.

A barátnőm gondterhelt arccal ezt kérdezi tőlem:

- Szerinted melyik mozdulat a jobb: egyik térd behajlít, majd vissza vagy... félkörív a talajon? - kérdezi meg tőlem, és szemében látom, hogy kíváncsi a válaszomra.

- Most komolyan ezen gondolkodsz? - nem válaszolok, inkább én is kérdezek. Mikor fáradt, képes ilyen mozdulatokon több időt gondolkodni, mint amennyit kéne. Már pedig tudom, hogy ez a kérdés nem most szállta meg a fejét, hanem mér régebb óta benne lakozik.

- Valamin muszáj agyalnom – mondja, és tudom, hogy fojtathatná, de nem igazán akarja. Nem teljesen tudom, hogy mi van Victoria-val. Bár lehet, hogy ő pedig, azt nem tudja, mi van velem.

Igazából én sem tudom.

- Neked sosem volt olyan, hogy muszáj valamin törnöd a fejedet, mert különben valaki olyanra gondolsz, akire nem igazán akarsz? - kérdezi meg tőlem, és felül törökülésbe. Én is így teszek, hogy tudjak vele beszélni. Mióta megérkeztünk ide, azóta nem igazán tudtunk beszélgetni. Néha igen, de azt hiszem, most van az első igazi beszélgetés itt. Hétfőn jöttünk, és most már vasárnap van. Gyorsan eltelt ez az egy hét, és úgy érzem, az elkövetkezendő két hét is hamar el fog telni. Hacsak... hagyjuk.

- De – válaszolom, és most sikerült eszembe juttatnia Zayn-t. Nem akartam, de ez a kérdés egyértelműen ezt juttatta eszembe. Ami a hócsatát követő este történt, nem fogom egyhamar elfelejteni.

Egy perc csend. Ez következett be, amit nem csodálok, hiszen mindketten elmélyedtünk a gondolatainkban. Én szólalok meg, de csak halkan, mint ha attól kéne félnem, hogy valaki meghallja.

- Véget vetek ennek a kapcsolatnak – mondom, és félek a barátnőm reagálásától.

- Szakítasz Paul-lal? - kérdezi meg szokatlan hangerővel, és a meglepettségtől tágra nyílt szemekkel néz rám. Tudtam, hogy ez lesz, de... ez az igazság.

- Zayn miatt, mi? - kérdez számon kérően, mint ha olvasható lenne, amire éppen gondolok. Igen, persze, hogy miatta. Nem tudom, hogy lehet ilyen hatással rám, de kedvelem. Ha már csak hangját meghallom a rádióban, vagy meglátom a mosolyát, vagy azokba a gesztenyebarna szemekbe nézek. Mindig megmosolyogtat. Ha Paul-ra gondolok... már nem érzek semmit a zöld szem gondolatára, a mély és rekedtes hangja sem tudja megdobogtatni a szívemet annyira, mint Zayn.

- Dehogy! - tiltakozom azért gyorsan, de miután látom, hogy reménytelen a hazudozás ezt mondom:

- Igen, igen, igen – mondom egymás után sokszor, és a tenyeremet az arcomba temetem – Érzek valamit Zayn iránt, és az egyáltalán nem olyan, mint ha a kedvenc filmemről beszélnék. Pedig tudod, hogy milyen vagyok filmek terén – erre mind a ketten elnevetjük magunkat, mert tudom, hogy ami a kedvenc filmemet illeti, mindent szeretek megtudni róla. Mint ha csak egy fanatikus rajongó lennék.

- Mi van Zayn-nel? - kérdezi meg a különórás srác, mire mindketten meghökkenve állunk föl. Victoria biztosan amiatt, mert a göndör fürtös „tanítványa” hamarabb érkezett meg, de én nem. Valószínűleg Harry hallotta, amit az imént mondtam, ami nagyon nem jó. Nem mondhatja meg neki.

- Nehogy el merd neki mondani! - mondom neki úgy, mint egy tanár mondja a diáknak, aki a legrosszabb fokozatú jegyet kapja. A srác nem tűnik meglepettnek, hogy a barátja volt a téma nem régen. Ledobja a kabátját, és odajön hozzánk.

- Én aztán nem – teszi fel a kezét, mint ha megadná magát, ám látom, hogy kaján vigyora egészen mást árul el. Harry nem tűnik annak a srácnak, aki sokáig tudna titkolózni. Őt nem is igazán érdekli, ha egy ismeretlen lánnyal fotózzák le. Oké, rámondja, hogy nincs köztük semmi, de az utcán simán sétál velük. Megértem, mert mégiscsak van ahhoz joga, hogy ne csak a házban legyen szabad akarata. Nem élhet burokban.

Nem is ez a lényeg... csak ne mondja el Zayn-nek.

- Nagyon kérlek – teszem össze a kezemet, és kérlelően tekintek rá. Nem vagyok vallásos, de ez a mozdulat nálam megszokott, mikor kérek valamit.

- Nem egyszerűbb, ha odaállsz elé, és megmondod, mit érzel iránta? - kérdezi meg, és tudom, hogy ez a kérdés logikus. Azt hiszi, hogy ilyen könnyű lenne? Mostanában azon gondolkozom, hogy mit is tegyek, hogy helyes legyen. Mert fogalmam sincs, hogy mi a helyes.

- Nem – mondom neki röviden, de miután látom, hogy nem akar ehhez semmit sem hozzáfűzni, folytatom – Van barátom – mondom, és meglepettség jelét most se látom a szemében. Ebből azt következtetem le, hogy ezt is sikeresen megtudta.

- Nem akarok semmi kerítő lenni, de tudnod kell, hogy Zayn többször gondol rád, mint bármelyik előző csajára – mondja, miközben a szemébe nézek. Nem egyszerű, mivel én még kisebb vagyok, mint Victoria. És azért azt mindenki tudja, hogy a srácok úgy nőnek, ahogyan a nézettségük is.

- Inkább hagylak titeket táncolni! - mondom nekik, mert nem tudom megszokni azt, hogy rólam beszélnek. Mindig is szívesebben beszélek másokról, vagy szívesebben hallgatok mást. Mivel menedzser vagyok, így nem lehet olyan meglepő, hisz ebben a munkában sem én vagyok a fő, hanem a másik fél.

- Gondold át, amit mondtam! - szól utánam a srác, de én akkor már háttal vagyok nekik. A táskámat felveszem, és mielőtt kimennék a teremből, ezeket a szavakat intézem Harry-hez:

- Úgy se tudom megakadályozni!

- Victoria -

- Gondolatolvasó vagy? - kérdezem meg, miután az ajtó becsapódik nem is olyan messze tőlünk, de nem is annyira közel. Megmosolyogtat a tudat, hogy Harry nem az a késős fajta. A mondott időpontnál hamarabb jött, de én ezt egyáltalán nem sajnálom. Azt hiszem.

- Merthogy? - kérdezi meg kissé értetlenkedve, de ő is mosolyog.

Tegnap nem jött hamar álom a szememre, mert féltem attól, hogy ez a próba másképpen alakul, mint szeretném. És akkor jöttem rá, hogy nem kéne vele ilyen távolságtartóan viselkednem. Most hogy egészen elfogadhatóan viselkedem mellette, úgy látom, mint ha ő is megnyílna nekem. Lehet, hogy eddig is ilyen volt, csak én nem vettem észre?

- Azt mondtad, Zayn sokat gondol rá – emlékeztetem a srácot, és most már látom, hogy érti, mire is gondolok.

Talán pár lépés távolság van köztünk, mely bár nem sok, de kevés sem – mert pár hete még ez is lehetetlen volt. A srácokat olyannyira közel engedtem magamhoz, hogy attól félek, nem akarok majd innen elmenni. Niall az, akivel a bandából a legjobban kijövök, de... de mint csak barát. És nem tudom most hogyan állok azzal a sráccal, aki itt áll előttem.

- Hát... észreveszem. Liam-et és Louis-t is én buzdítottam arra, hogy menjen oda egy lányhoz, és még mindketten ugyanabban kapcsolatban vannak – mondja Harry, amit én eddig nem is tudtam. Arról sem tudtam, hogy a bandából van, akinek kapcsolata van. Ezért meg tudtam egy-két információt, mely lehet, hogy a későbbiekben még hasznos is lesz.

- Akkor neked hogy-hogy nincs barátnőd? - kérdezem meg tőle, és én úgy vélem kérdésem jogos.

Nem válaszol, amit teljesen megértek, mert mégiscsak egy hete ismerjük egymást – az pedig nem éppen sok.

- Inkább kezdjük az órát! - mondom, így megmentve attól, hogy válaszolnia kelljen. Bár szeretném megtudni a választ valahol mélyen, de aztán mindig eszembe jut, hogy ehhez nincs közöm.

- A refrén megy neked nehezen, így szerintem azt kéne gyakorolni – mondom, hogy megtörjem a csendet, mely leülepedett közénk. Harry bólogat, és várja, hogy elkezdjem a próbát – mint koreográfus.

- Tudod, hogy kezdődik a refrén? - kérdezem meg a sráctól, és beállok mellé. Én tudom, hogy a refrén hol kezdődik, és minden mozdulatát tudom, ami csak abban rejlik. A srác ismét bólogat, nem jön ki hang a torkán. Most már fáj, hogy olyan kérdést tettem fel neki, ami érzékeny a számára.

Átismételjünk az első mozdulatsort, hogy így meg tudjam állapítani, mi nem megy neki. A srácnak most jobban sikerülnek a mozdulatok, mint múlt órán July-val. Ilyenkor mindig eszembe jut az, ami nekem szentül lényeges: egy jó alvás, és másnap a gyakorlat már jobban megy, mint eddig bármikor.

Két tánclépés között, mikor a srác mögöttem van, megszólal:

- Azért nem, mert az a bizonyos lány nem veszi észre – mondja, és én majdnem megkérdezem, hogy hogyan jön ez ide. De aztán leesik, hogy válaszolt az előbbi kérdésemre. Mindketten leálltunk, és én hirtelen nem tudok mit mondani, vagy egyáltalán valamit tenni. A lábaim, mint ha a földhöz ragadnának, a számat pedig, mintha összevarrták volna, úgy állok előtte. A tükörképemre nézek, melytől egyszerre ráz ki a hideg, és önt el a forróság. Egyik kezemmel a srác kezét fogom, és a távolság köztünk szinte semmi. A hátamon érzem a szívdobogást, mely a srác mellkasából akar kitörni. A nyakamon érzem Harry leheletét, melytől az én szívem úgy kezd verni, hogy attól félek, meghallja.

Harry megszólal, és én köszönő imát mondok, amiért ezt teszi, mert én azt hiszem, szobor maradtam volna.

- Holnap egy kis bulit csapunk. Nincs kedvetek átjönni? - kérdez meg egy semleges témát, melynek szintén örülök. Megfordulok a tengelyem körül, melyet nem kellett volna megtennem, mert így még feszélyeztetettebbnek érzem magam. A srác ajkai nagyon hívogatóak, és késztetést éreztem rá, hogy megcsókoljam. De nem tehetem, mert van egy bizonyos lány. Vagyis Harry nem érzi azt, amit én.

- Attól függ, mit értetek a buli alatt – szólalok meg, miután eszembe jut, hogy nekem kéne válaszolnom. Kicsit távolabb lépek, mert eszembe jut, hogy túl közel van.

- Mi öten, Louis és Liam barátnői, illetve ti ketten lennétek – feleli, én pedig gondolkodás nélkül ezt válaszolom:

- Oké...