9. fejezet: Get trapped (Part 1)

Sziasztok!

Mint láthatjátok ezt a fejezetet két részletbe szedem, mert túl hosszú lenne egy fejezetbe, amit megterveztem. Remélem nem bánjátok, hogy ezt tettem. Ezt a fejezetet nagyon szerettem megírni, de azt ne kérdezzétek meg, miért! ;)  Ez a fejezet inkább Charlotte-os lesz, főleg a visszaemlékezés miatt. És emiatt a címnek és a képnek is Charlotte-hoz van köze.

A következő fejezetben többet megtudhatunk Victoria-ról, és az érzéseiről.

Nos, ha véleményt írtok nekem, akkor megkérhetlek arra Titeket, hogy megírjátok, milyen pártiak vagytok? Zayn&Charlotte vagy Victoria&Harry? Nem olyan fontos csak kíváncsi vagyok, hogy mint olvasók, melyik páros tetszik jobban :)

Remélem, hogy tetszeni fog a rész, és jó hetet kívánok Nektek!

MissMe 

- Victoria -

Charlotte bosszúsan pötyög a GPS-esen, mert nem képes mutatni az utat a One Direction házhoz. Először azért volt dühös, mert azt mondtam neki, hogy muszáj velem jönnie. Szeretném azt, hogy ha Charlotte és Zayn között minden oké lenne. Sokáig is kellett győzködnöm, mert Charlotte azért tud akaratos is lenni, de egy-két okot megmondva neki, már bele is egyezett.

- Ideges vagy – mondom neki, miután látom, hogy összevissza kattog a beépített kis kütyün, és látom, hogy nem megy vele semmire.

- Igen, mert ez az izé nem akar működni – mondja, az én számból pedig kiszökik egy sóhaj, mikor eszembe jut, hogy egy parkolóban vagyunk tétlenül. Pontosabban Charlotte tenne valamit, ha nem lenne ideges. Még vezetni se engedhetném ilyen állapotban.

- Ideges vagy, mert Zayn-nel fogsz találkozni – javítom ki a mondatát, ő pedig hátradől az ülésen és becsukja a szemét. Egy ideig nem szólal meg, de tudom, hogy most a srácra gondol – vagy pedig arra gondol, hogy én kitaláltam, miért is ideges. Nem nehéz az ilyeneket észrevenni, mert már a középiskolában is jóban voltunk. Azt nem mondhatni, hogy barátnők, de egy rossz szót se szóltunk egymáshoz.

- Igen, ideges vagyok, mert Zayn-nel fogok találkozni – ismétli meg előbbi mondatom. Rám néz, és elmosolyodik, majd aztán arca szomorúra vált át.

- Ölelj meg! - mondom neki, és felé fordulok. Ez az egyetlen, amit most tehetek az érdekében. A barátnőm megteszi, amire kérem, és én is viszonzom szorosan. Hátát megsimogatom, hogy tudja, itt vagyok... vele vagyok. Majd a barátnőm kiválik ölelésemből, és ezt mondja:

- Annyira nehéz – mondja nekem, és látom rajta, hogy mindjárt sírva fakad. De ő sosem sír, egyetlen egyszer sem láttam könnyet kicsordulni a szeméből. És most sem sír, nem tudom, hogyan bírja ki.

- Tudom – mondom neki, és én nem hazudok. Bár nem voltam még olyan helyzetben, mint ő, de átérzem.

A barátnőm sóhajt, és szóra nyitja száját. Becsukja, majd mégis meggondolva magát elmondja, amiről eddig még nem tudtam. És a feleletén nem kicsit lepődöm meg.

- Charlotte -

- Nyitom! - kiáltom, hogy a vendégem az ajtón keresztül is hallhassa. Az előszobai tükrön magamra nézek még egyszer, majd izgatottan nyitom az ajtót.

Zayn ott áll előttem és vigyora, mosolyt csal az arcomra. Félreállok az ajtóból, hogy a fiú be tudhasson jönni, majd miután belép, be is csukom mögötte az ajtót. A srác lábaival ledobja a cipőt a mieink mellé, én pedig meglepődöm ezen, hisz azt hittem, kimozdulunk. Azt hittem, hogy valahova elvisz, de a jelek szerint nem.

- Akkor... - kezdek bele, majd miután a srác kérdő tekintetével találkozom, folytatom – érezd magad otthon! - mondom neki, bár tudom, hogy lényegtelen volt, hisz már ennyiből látszódik, hogy otthon érzi magát.

- Van egy szörnyűséges hírem számodra – mondja és látom, hogy szomorú arca csak álca, de azért kíváncsi vagyok, mit is fog mondani következőleg. Közelebb jön hozzám, de szerencsére, így is van köztünk pár lépésnyi.

- Készítettél valami finom kaját? Ha nem akarod hallgatni egész este a korgásomat... - nem fejezi be, de tudom, hogy nem is akarja. Egy óráig álltam a tükör előtt, hogy mit is vegyek fel. A végén pedig az lett belőle, hogy maradt az eredeti ruha rajtam. Aztán fél óráig a kanapén feküdtem, mert nem tudtam mit csináljak. Persze... tudtam, hogy valamit csinálnom kéne.

- Nem, de gyorsan összedobok valamit – találom ki gyorsan, és a fiú bólogatva egyezik bele. A legközelebbi tér a nappali, de a konyha is vele egy térben van. Elsétálok odáig, és kinyitom a hűtőt. Mikor Zayn mellém lép, megkérdezem tőle:

- Rántott sajt? Tzatziki? Vagy rendeljünk egy pizzát? - kérdezem, és a srác hosszan gondolkozni kezd. Mikor már zavaróan nem szólal meg, akkor döntöm el, hogy megkérdezem:

- Eldöntöd még ma? - kérdezem, bár egyáltalán nem dorgálóan. A srác becsukja a hűtőajtót, és továbbra sem válaszol. Idegesít az, hogy nem tudom mit tegyek. Sosem voltam jó vendéglátó. A srác elé lépek, aki még mindig úgy tűnik, hogy a mögöttem lévő hűtőt nézi. Majd a barna szemei találkoznak az enyémmel, és... és mint ha azt venném észre, hogy közelebb jön.

És nem tévedek, közelebb lép. Én meghátrálok, de a fiú és a hűtő közé szorulok. Testünk számos ponton összeérintkezik, és úgy gondolom, hogy a szívem még hangosabb Zayn korgó hasánál. Szinte érzem, ahogyan a vér száguld az ereimben, és azt is, hogy a szívem nem akar nyugodni. A srác tekintete engem fürkész, és úgy érzem, könnyen kenhető vaj tudnék lenni a kenyeren. A barna szemében most látom először a pupillát, hisz eddig még nem voltam olyan közel hozzá, hogy ezt észrevehessem.

- Még sem vagyok éhes! - mondja szinte alig hallhatóan Zayn, és én megszólalnék, de nem tudom. Kívánom a csókját, tudni akarom milyen. Most nem érdekel semmi más csak, hogy ez megtörténjen. Tudom, hogy hiba, de nem hagyhatom ki. Most nem.

Mielőtt én tettem volna meg, a srác teszi meg helyettem. A száját az enyémhez tapasztja, egy amolyan szájra puszira sikeredett. Miután szemembe nézve nem lát tiltakozást a kezét a tarkómra teszi, és ettől az érintéstől borzongás fut végig a hátamon. Ám ezt sem vagyok képes felfogni, mert most már tényleg csókol, nyelvével az enyémet kutatja, és arra vár, hogy megtalálja. Eddig a combom mellett tartott kezeim felcsúsznak a hátára, ami miatt a srác egy kicsit megfeszül, de ez hamar megszűnik.

Hiba, tudom, hogy ez nagy hiba. Nem szabadna, hogy ezt csináljam. Hisz alig ismerem! Ezért kiválok a csókból, és kezemmel hátrataszítom Zayn-t. A szívem már nem ver olyan gyorsan, mint az imént.

- Ezt nem szabadna – súgom neki, mert többre nem vagyok képes. Levegőm szinte alig van, így ezekben a másodpercekben pótolom be hiányát.

- Mégis miért? – kérdezi meg tőlem a srác, és tudom, hogy azt szeretné rá nézzek. De ezek után nem igen tudok. Tudja, hogy én ezt nem akartam. Legalábbis most már tudja. De tudom azt is, hogy most már nincs visszaút. Elszúrtam, és ezt már nehezen lehet helyre hozni. Paul biztos nem érti majd meg. Ezt kinek a barátja tudná megérteni?

- Csak fogadd el azt a tényt, hogy nincs esélyed! - kerülöm azt, hogy el kelljen mondanom az igazságot. Tudom, hogy el kéne, de nem merem. Félek, hogy olyan dolog történik, ami miatt sírni lenne kedvem. Már pedig én sose sírok... mások előtt.

- Nem tudom elfogadni, míg nem mondasz egy okot! - szinte parancsolja, hogy mondjam el neki, amit az ő szemszögéből megértek.

Mielőtt válaszolnék a régebben fel tett kérdésére, kimegyek a konyhából. Hallom a srác lépéseit mögöttem, ám csak akkor vagyok hajlandó megállni, mikor karon ragad. Addig nem enyhít ezen, míg nem mondom el neki. Megfordulok, de úgy érzem, mint ha lassú felvételben tettem volna meg.

- Van barátom – mondom ki, és látom rajta a meghökkenést - vagy a meglepettséget? A kezét lecsúsztatja az enyémről, és egy ideig nem is tudja mit mondjon. Végül nem is mond semmit, hanem lábait belecsúsztatja a nem messze tőlünk heverő cipellőjébe, és szó nélkül kivonul a lakrészemből. Én pedig ott maradok egyedül vegyes érzésekkel tele.

- Victoria -

- És te vissza is csókoltad? - kérdezem hitetlenkedve, bár tudom, hogy az imént már mondta ezt egyszer. Csak attól tartok, hogy rosszul hallottam, pedig láthatólag nem. Sokként ér a hír, pedig számíthattam rá.

- Igen. De jobb, mint amit te csinálsz Harry-vel – jegyzi meg, és erre a válaszra nem számítottam. Azt hiszem túl sok meglepetés ér ebben a pár percben. Értetlenkedve a barátnőmre nézek, aki kicsit kibővíti az előbbi feleletét – Talán nem veszed észre, mert túlságosan is leköt a munka, de Harry nem barátként tekint rád – mondja, és a szám nyitva marad, pedig azt terveztem, hogy mondok neki valamit. A barátnőm a GPS-nek szenteli a figyelmét, miután nem válaszolok. Mikor elindul, csak akkor csukom be a számat. Nem lehet... Harry nem gondolhat többre, hisz én is csak egy lány vagyok. Nem lehet.

Az út mondani, hogy elég csendesen telik. Néha Charlotte megkér rá, hogy nézzem meg a kütyüt, merre is kell menni. De a pasikról és egyéb más dolgokról nem igazán beszéltünk ez alatt. Aztán végre sikerül megtalálnunk a One Direction házat, de mielőtt kiszállnánk, eszembe jut egy kérdés:

- Szakítottál Paul-lal? - kérdezem meg, mert tudom, hogy egyszer meg szeretné tenni... Zayn miatt. Hogy aztán legyen arra alkalom, hogy esetleg összejöjjenek a sráccal. Bár nem tudom mennyi rá az esély. Hisz alig is ismeri, és lehet, hogy ez csak egy röpke fellángolás. De, hogy megéri-e így is... azt már csak ő tudja.

- Még nem – válaszol, miközben kiszáll az autóból. Én is hasonlóan teszek, és magam után be is csukom a járgány ajtaját. Mikor utolérem Charlotte-ot, tovább kérdezgetem:

- És mikor fogod? - leáll, és ezért én is így teszek. Tudom, hogy egy kicsit sürgetem, de muszáj megtennie. Már tegnap meg kellett volna tennie – vagy mikor megismerte Zayn-t. De erre biztosan azt válaszolná: hogy ez nem ilyen könnyű. Tudom ezt én is, de nem lehet egyszerre két személlyel együtt.

- Majd a szünetben, mikor hazamegyek hozzá – válaszol, és egyből tovább is megyünk. A csengőt megnyomjuk, és bentről egy 'Mindjárt' szót hallunk.

- Jó karácsonyi ajándék lesz – mondom ironikusan, és erre a feleletemre a barátnőm megüti a vállamat – persze nem olyan erősen, hogy nagy fájdalmat okozzon. Mégis a játék kedvéért odateszem a másik kezemet, mint ha fájt volna.

Az ajtó kinyitódik, és a szám tátva maradna, ha nem szedném össze magam. Harry van előttünk egy szál törölközőben, és úgy fest, mint ha nem rég jött volna ki a fürdőből. Egyáltalán nem látszik rajta az, hogy szégyenős lenne, és van egy olyan érzésem, hogy ezt a szituációt még élvezi is.

- Csajok! - kiállt, és közben hátra is néz. Akkor megengedem magamnak, hogy a testét tanulmányozzam, de miután visszafordul, elveszem onnan a tekintetem – Megjöttek! - mondja hozzá, és hirtelen azt hiszem, hogy a fiúkat így becézi, de aztán leesik, hogy két barátnővel fogunk találkozni ezen a bulin.

Harry szélesre nyitja az ajtót, jelezve, hogy bemehetünk. Két lány siet felénk, majd előttünk megállnak. Az egyetlen srác ebben a térben odajön hozzánk, miután becsukja az ajtót, és közli velünk, hogy ki kicsoda:

- Ő itt Victoria, a koreográfus... és Charlotte, a menedszere – mutat először rám, aztán a barátnőmre – Ő itt Danielle, Liam barátnője – mutat egy göndör hajú lányra, akinek a mosolya olyan őszinte, hogy nem csodálom, hogy az említett sráccal összejött. Mindenesetre biztosan aranyosak együtt. Aztán a másik lányra mutat, akinek hullámos és világosbarna haja van. Közülünk neki van egyedül világosbarna, mert nekem és a többi lánynak a sötét barna jutott – És Eleanor, aki Louis barátnője.

Harry nem sokára elhagyja ezt a teret – és gondolom, hogy felöltözni megy. És miután már csak négyen vagyunk, Eleanor ezt mondja:

- Tett vagy őszintét fogunk játszani, úgyhogy gyorsan vegyétek le a felesleges cuccokat!