Ismét nem a fejezetet hoztam, de a héten már biztosan tudom hozni! Már nagyon a végén járok, és amint lehet, fel szeretném tenni :)
Amiért ezt a bejegyzést feltettem: Miss Sunshine készített interjút velem. Megtiszteltetés volt, hogy felajánlotta nekem ezt a lehetőséget, és én el is fogadtam.
Az interjút kirakom ide is, és a képszerkesztő oldalamra is, mivel mindkettőhöz köze van. Ha meg szeretnétek lesni a blogját ITT tehetitek meg! :)
- A MissMe név mögött nemcsak egy blogger, hanem egy képszerkesztő is lapul. Melyik iránt kezdtél el érdeklődni előbb?
- Mind a kettő iránt hamar el kezdtem érdeklődni. De én úgy gondolom, hogy a képszerkesztés volt az előbbi. Már mondhatni, hogy elég régóta szerkesztek képeket. Sok mindennel próbálkoztam már, de a képszerkesztés és az írás az, amit még most is rendszeresen űzök - a futáson kívül. Szerepjátékokon készítettem képeket, de az az időszak hamar elment. Aztán jött az az időszak, amikor a blogomat megnyitottam. Először nem fejléceket raktam fel, hanem képeket, melyeket videókból szedtem ki. De az sem tartott sokáig.
- A képeid egy külső szemlélőnek nagyon profik és jól összeszerkesztettek. Önszorgalmadból tanultál meg ilyen jól szerkeszteni?
- Örülök, hogy Te így gondolod. És igen, teljesen magamtól tanultam meg. A családban én voltam az egyetlen, aki a képszerkesztést, mint hobbit választotta. Apu észrevette, hogy a gépezési időimet képszerkesztéssel töltöm - de az már jó régen volt -, és akkor mondta el, hogy van egy komolyabb képszerkesztő program letöltve. Eleinte túl bonyolultnak tűnt, és ezért nem is használtam. Most pedig már lehetetlen, hogy anélkül dolgozzak.
- Hogyan álmodod meg a fejléceket? Ránézel és már el is képzeled, hogy milyen legyen, vagy ez a munkálatok során derül ki?
- Is-is. Mikor rendelnek fejléceket, és leírják, hogy mit, hogyan szeretnének, már akkor is gondolkodom. A fejemben összerakom azt, amit ő leírt. Persze, hiába mondják meg, hogy mit, hogyan csináljak, ha tudok, akkor rakok bele egy kis pluszt. Én olyan vagyok, hogy nem csak teljesíteni szeretném azt, amit ő kér, hanem többet szeretnék annál. Mikor kevesebb ihletem van -, merthogy kell ehhez is -, akkor nehezebben tudom azokat a rendeléseket megcsinálni, melyet teljesen rám bíznak. De ha elkezdem, azután már alig tudom abbahagyni.
- Van -e olyan munkád, amire azt mondanád, hogy erre vagy a legbüszkébb?
- Igen. Meg is szoktam mutatni a családomnak, hogy melyikekre vagyok igazán büszke. Mindegyikben van valami más, valami olyan, ami a többi fejlécben nincs. Kevés blogíró van, amelyiknek hasonló a stílusa, mint nekem. De már volt egy-kettő olyan, és azoknak nem volt olyan nehéz megcsinálni a fejléceket, hisz akkor tudom, hogy mire gondol. Ellenben néhány blogon azt sem tudom, hogyan kezdjek hozzá a fejléchez, mert teljesen más a stílusa. Különben mindegyik fejlécemre büszke vagyok, és sok rendelő azt állítja, hogy meg van elégedve az eredménnyel.
- Megosztod velünk, hogy eddig hány rendelést készítettél el?
- Körülbelül 90 és 100 között lehet. Nagyon sok fejlécet csináltam már... Augusztusban vált rendszeressé a blogkérések száma, azelőtt hetente 1 vagy maximum kettőt kaptam. Most már naponta kapok körülbelül kettőt, ami annyira nem sok, de ha belegondolunk az egy hónapban 60 körül van. Ilyenkor mindig beleborzongok, de természetesen jó értelemben. Még 12 fejlécrendelésem van hátra, de a szám sosem fog csökkenni, mivel nap, mint nap jönnek fejlécek.
- Térjünk rá az írásra. Mióta kezdtél el komolyabban foglalkozni a blogolással?
- Mielőtt megnyitottam volna az első írással foglalkozó blogomat, azelőtt is írtam. Az első írásom a táncról szólt. Körülbelül 80 oldalán hagytam abba, de gondolkozom azon, hogy esetleg újraírom, de persze lenne benne valami új. Aztán volt egy történetem, mely természetfeletti lényekről szóltak, és annak a kitalálására nagyon büszke vagyok. Hisz ilyet még nem nagyon láttam vagy olvastam. Ehhez a történetemhez nagyon hasonlít az Eredet c. film - de az az érdekes, hogy azt később láttam, mint elkezdtem írni. Az első fanfiction-öm Jake T. Austin-ról szólt, és az volt az első történetem, melyet be is fejeztem. Bár csak 60 oldalas lett, mégis büszke vagyok rá. Ez körülbelül egy éve lehetett. Mikor az Another World blogomat megnyitottam, azzal együtt írtam egy Logan Henderson-os fanfiction-t - az lett a második befejezett történetem. Mondhatni, hogy miután a Whenever I'm near You blogomat nyitottam meg - akkor kezdtem el komolyabban ezzel foglalkozni. Semmiképp sem hagyom abba a blogolást, és gondolkozom is egy új történeten. De azt majd csak akkor kezdem el, miután ezt befejezem.
- Szerinted mi a legfontosabb abban, ha valaki egy történetet ír?
- Úgy gondolom, hogy a karakteralkotás nagyon fontos. Ezért is először ki kell gondolni a karakter személyiségét, melyre jobb, ha több napot szánunk. Aztán szerintem egy történetben fontos, hogy legyen egy fő szál, ami az egészet elindítsa - például: a mostani blogomban szerves része a tánc. Fontos, hogy a főszereplő ne legyen szent. Szerintem sokan beleesnek abba a hibába, hogy a karakterüket tökéletesre próbálják alkotni, pedig ez csak csúfítja az egészet. De a legfontosabb szerintem az, hogy aki írja, az szívből tegye.
- A karaktereid nagyon összetettek. Erősek, de mégis el tudnak gyengülni a One Direction-ös fiúk hatására, s ezt te nagyon jól le tudod írni. Honnan merítesz ötleteket?
- Örülök, hogy így gondolod, jól esik... Sok könyvet olvasok az utóbbi időben, illetve blogokat is olvasok. És szerintem ha valakik között működik a kémia, akkor képes egy teljesen erős ember is elgyengülni. Ezt még nem tudom, hisz nem voltam még igazán szerelmes, de szerintem az ember bele tud gondolni, hogy milyen lehetne.
- Sok 1D-vel foglalkozó blog van. Mi az, ami szerinted mégis megfogja az olvasókat, hogy elolvassák a fejezeteidet?
- Ezt igazából az olvasóimtól kéne megkérdezned... Szerintem ennek több oka is van. Egyrészt, mert nem egy sablonos történet – szerintem -, ráadásul én kíváncsi lennék arra, hogy a fiúk, hogy táncolnak Szeretem leírni, hogy a karakterek adott helyzetben, hogyan gondolkodhatnak, és ezt sok blogíró szerintem ne tudja megtenni. Persze tudom, hogy még van min javítanom, de nem haladok rossz úton.
- A 9. fejezetnél tartunk. Mennyit változott a cselekmény és a részek közötti tolódás a legelső terveid óta?
- Sokat. Főleg most, mivel 3 hetes kimaradásom volt. Sok oka volt ennek: lustaságom, tanulás, fejlécek. Az a gond, hogy én sok mindent szeretek csinálni. Viszont azon is gondolkodom, hogy valamit abbahagyok. Csak nem tudom, hogy mit hagyjak abba. Hisz imádom mindet csinálni.
Eleinte úgy volt, hogy november környékére befejezem a blogomat, de kisebb tolódásokkal ez változott.
- A díjaid köszönetnyilvánításában megemlítetted, hogy 14 éves vagy. A legtöbb írópalánta ebben a korban kezdi komolyabban venni a hobbiját, hiszen tudja, hogy sokat fejlődött az elmúlt időkben. Te ebből a fejlődésből mennyit láttál?
- Sokat. Nem régen elolvastam a fél évvel ezelőtt írt történetem, és úgy gondolom, hogy azóta fejlődtem. Sok tanácsot elfogadok, illetve szeretnék még most is jobb lenni. Mindig igazat adok azoknak a blogíróknak, akik kicsi negatív kritikát is írtak a blogomhoz. De becsülöm őket, amiért meglátják a hibáimat.
- Ha lehet ilyet kérdezni, te mire vagy a legbüszkébb a történeteddel kapcsolatban?
- Büszke vagyok arra, hogy sikerült megírni az eddigi részeket úgy, ahogyan terveztem. De egyelőre nincs olyan, hogy legbüszkébb. Szeretem ezt írni, és ha nem lenne ennyi olvasóm, akkor is megírnám. Ez nem igazán függ tőlük. Leginkább csak annyit változtathat a végében, hogy esetleg a negatív kritikákat elfogadva jobbá teszem a hibákat.
- Kik azok számodra, akik az írásban tudnak segíteni? Támogatnak, megnézik a munkáidat?
- Apukám a filozófiai gondolataival segít, anyukám magyartanár, a testvéreimre is bármikor számíthatok. Egyszóval az egész családom fontos a történeteim megírásában. Apu mindenben támogat, amiket mi szabadidőnknek, hobbiknak tekintünk. Ő elfogadja ezeket, és ezért szeretem őt annyira. És igen, a családom többi tagja megnézi a munkámat.
- Ha már a támogatásnál tartunk... nagyon sok képpel halmozod el FantasyGirl-t és ezt szerintem az olvasói is észrevették. Hogyan kezdődött a ti barátságotok?
- Számíthatunk egymásra – szerintem. Sokszor mondok neki véleményeket az ő blogjaihoz, és fordítva is van. Nagyon sok képekkel megajándékoztam őt, de ez csak azért van, mert nagyon imádom a blogjait. Rettentően jól is, és ezért írói példaképem is.
- Ő mennyire inspirál téged?
- Nagyon :) Imádom a blogjait, és mindig elolvasom a fejezeteit. Bár a legutóbbi időben nehezebben jutottam el oda, hogy elolvassam a történeteit. Hisz rengeteg tennivalóm van.
- Írsz, képeket szerkesztesz, fejléceket készítesz. Hogy tudod mindezt összeegyeztetni?
- Nehezen. És ráadásul kihagytad a szerepjátékozást! ;) Utóbbi időben előtérbe helyeztem a képszerkesztést, és emiatt tolódott minden. Most az elmúlt két napban próbálom bepótolni, és nem sokára kész vagyok a fejezettel is. Csodálom magam, amiért még nem szerezem rossz jegyet az iskolában...
- Suli… suli... suli. Számodra is elkezdődött már az új tanév és ezzel együtt a sok tanulás is. Volt -e már olyan pillanat, amikor azt gondoltad, hogy nincsen már időd egyik hobbidra sem, mert minden idődet elveszi az iskola?
- Igen. Volt már olyan, de ez csak akkor mikor egyszerre tanultam meg a földrajzra a tanulnivalót. Azt hittem ott szakadok meg, de miután megtanultam, már csak azt reméltem, hogy másnapra nem felejtem el. Ennek ellenére nem sokszor volt olyan pillanat, és az is hamar elszállt. Nem vagyok az a sokat tanuló típus, mégis szerencsésnek gondolom magam, amiért van az agyacskámban ész.
- Mennyire mutatkozik meg a hétköznapjaidban és a tanulásban az a lazaság, amit egyszer említettél?
- Nagyon. Anyu állandóan azt kérdezi, hogy: nem kéne tanulnod? Imádok laza lenni, de ez sajnos néha meg is látszik. Főleg reggelenként... mindig becsengetés előtt nem sokkal érek be a suliba. De az a lényeg, beérek.
- Interjúnk végéhez érve szeretném megkérdezni, hogy mi a következő célod az életben? Egy új blog? Az őszi szünet? A történeted befejezése?
- Következő célom, hogy bejussak egy suliba, ami országszerte elismert – így tennem is kell azért. És igen, lesz egy új blogom, de az még később lesz :) Nem fanfiction lesz, és annyit elárulok, hogy egy nagyon aranyos pár ihlette meg. Várom már az őszi szünetet, mert az azt jelentené, hogy a nehéz félévem letelt.
- Köszönöm, hogy megtiszteltél azzal, hogy interjúalanyod lehettem. Remélem, hogy egyszer majd tényleg így lesz...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése