14. fejezet: Slow dancing

Sziasztok!

Kicsivel előbb hoztam ezt a fejezetet, mint az előzőt, bár nem hinném, hogy ezt is gyorsan hoztam volna. Úgy látszik, így lesz ezentúl is, de mindig igyekszem! Kíváncsian várom a véleményeteket a fejezetről komment formájában is, vagy akár a fejezet végén akár egy rublikába is kattinthattok.

Mi újság veletek? Nem untatok már meg? :) Milyen az időjárás nálatok? Nálunk például tegnap hét ágra sütött a Nap.

A horror film - amit írtam a spoiler-be is - kitalált, így bocsánat, ha nem sikerült olyan lenyűgözőre. Bár nem ezt akarom elérni vele, más a célom. :)

Jó olvasást,

MissMe

  

______________

14. fejezet: Slow dancing

- Charlotte -

A fárasztó nap után mindenkinek jól esik egy kis meleg víz a kádban. Lehunyom a szemem, és csak annyi zaj hallatszódik, amennyi időnként megmozdulok a habos vízben. A fejemet nekidöntöm a kádnak azon részébe, ami párnaként szolgál. Tudatalattim érzi, hogy egyre süllyedek lejjebb és lejjebb a forró vízben, ám ez nem jut el a józan eszemig. Ám valami mégis megállított abba, hogy a víz alá merüljek: éles csengő szólalt meg az előszobában. Kipattan a szemem, és gyorsan fel is állok, amiért majdnem megcsúszik a talpam a síkos talajon. Visszanyerve az egyensúlyom, kilépek a kádból és a szállodai fürdőköpenyt öltöm magamra. A selymes anyag puhán érinti bőrömet, majd mikor összehúzom magamon az övet, szedve a lábaimat – már amennyire lehet – szelem át a nappalit, hogy az előszobához érkezhessek még időben. A meleget már annyira megszokta a testem, hogy a hirtelen érő hideg csempe arra késztet, hogy még gyorsabban a bejárathoz érkezhessek.

Résnyire nyitom ki az ajtót, és csak a fejemet láttatom ki. Ám meg kell lepődnöm, mert arra számítottam, hogy egy személyzeti tag kopog be, de az illető nem éppen annak bizonyul.

Zayn Malik áll az ajtó előtt.

- Te mit keresel itt? – kérdezem meg tőle meglepődött arccal szinte, amilyen gyorsan eljut a tudatomig, hogy Ő áll ott az ajtóban. Kijavítom magamat – Vagyis… - kezdem el, és összeszedem a gondolataimat. A szünet óta nem volt még alkalmunk találkozni, így nagyon örülök, hogy végre láthatom. Nem gondoltam arra, hogy itt találom. Viszont az új hajstílusa még jobban meglepett. Néhanapján láttam szőke tincseket a hajában, de nem vettem túl nagy jelentőségét. A haja most is -, mint mindig is - fel van zselézve, viszont az új haja sokkal… természetesebb, mint a régi – mi járatban errefelé? – folytatom előbb abbahagyott kérdésemet. A gondolataim nagyon elkavaroghattak, ha már Zayn haján gondolkodtam.

- Harry mobiljáért jöttem – válaszol kérdésemre, zsebre tett kézzel a srác. Egy pillanatig elfelejtem azt is, hogy csak fürdőköpeny van rajtam, és majdnem kinyitom az ajtót.

- Mert Harry itt járt? – amint eljut a tudatomig, amit mondott, szinte automatikusan kérdezem meg. Meglepetésemben lehet, hogy annyira tágra nyíltak a szemeim, hogy más esetben lehet, hogy nem néznének normálisnak.

Victoria-val nem találkoztam reggel óta, így délutánt ismét egyedül töltöttem. Igaz, hogy ma érkeztünk ismét Londonba, de nem tagadhatja, hogy nagyon vissza szeretett volna jönni. Bár sohasem említette a Harry-vel lévő kapcsolatát, de szerintem van köztük valami.

Ami pedig engem illet: a szünetem nem alakult valami fényesen.

- Bocsánat… - jegyzem meg hirtelen, majd kitárom az ajtót, hogy Zayn be tudjon jönni – Fáradj csak beljebb. Gyorsan felöltözöm, addig is… érezd magad otthon! – hadarom el gyorsan, és elvonulok a szobámba, miután bejött, és az ajtót be tudtam zárni.

Pizsamában mégse kéne lennem, gondolkodom el magamban, miközben a szobát magamra zártam. Levetem gyorsan a köpenyt magamról, és a franciaágyra dobom. A bőröndbe pakolt ruháim között keresgélek, majd megállapodok egy fekete, könnyed melegítőben; és egy otthonra használt Mickey-egeres pólót húzok fel magamra. Szeretem a meséket, jegyzem meg magamban, miután megfordul a fejemben az, hogy inkább másik ruhát veszek fel.

Kisétálok a nappaliba, ahol eddig Zayn járt-kelt. Viszont amint meglátott engem, megállt. Majd a televízióra mutatva megtudakolja:

- Horror filmet néztél? – a gépezet be van kapcsolva, azonban le lett állítva, miután elegem lett belőle.

- Igen, de egyedül unalmas – válaszolok, és eszembe jutott, hogy hogyan is jutott eszembe az, hogy horror filmet nézzek.

Először is: unatkoztam. Társasági lény vagyok, így szívesebben töltöm az időmet emberekkel, mintsem hogy magammal – nem, mint ha annyira utálnám magamat. Másodszor: alig akadt DVD a szállodában – sejtésem szerint ezt is itt felejtették -, így eldöntöttem, hogy inkább ezt választom, mint az unalmat. Körülbelül öt percig bírtam nézni.

- Míg Harry nem jön, addig csatlakozhatom – mosolyogva jegyzi meg az ötletét, mire reflexszerűen elkezd verni gyorsabban a szívem.

- Felőlem – leplezem örömömet, de legfőképpen annak örülök, hogy a sötétség miatt nem láthatja érzésemet. Hangomból az sütött ki, hogy mindegy, marad-e vagy sem. Végül is igaz: csak pár szívritmusbeli időről van szó.

Kikerülve őt, leülök a kanapéra, és a távirányítóval elindítom a filmet.

- Eddig nem történt sok minden – miután a leül mellém, mondom ezt. Magamban mosolygok, amiért olyan közel ült hozzám, pedig megtehette volna, hogy egy karnyújtásnyival messzebb üljön. Ez melegséggel tölt el – bár azt hiszem meg fogok fázni, ha a reggeli várást illeti a reptér előtt. Folytatom - Azt hiszik először a kislánynak a családtagjai, hogy hazudik, miszerint látja a jövőt. Aztán a nagymama összeesik a teraszon. Mindenki fél azóta – mesélem neki eddig, hisz körülbelül csak ennyit tudtam megnézni. A sötét szobák között járkáló kislány ijedséggel az arcán lépked, a háttérzene nem sejtet túl sok jót, hisz a hang lassan elhal. Aztán sikítás…

A kislány nővére megijeszti őt, én összerezzenek. A tinédzser lány elneveti magát, majd bocsánatot kér a húgától, és elmegy.

- Van egy testvérem. Ő is mindig megijesztett kicsiként – töröm meg a csendet, és lopva Zayn-re pillantok. Fénylik az arca a televízió képernyőjétől, és az arcéleit csak még jobbat kiemeli. Szeme csillog, ám remélem nem a fénytől.

- Nem is tudtam, hogy van testvéred – jegyzi meg elgondolkodva, és rám néz. Abban a pillanatban újra a tévékészülékre pillantok, és azt nézem.

- Pedig van. Öt évvel idősebb, házas és van két gyereke – vázolom le röviden, milyen is a nővérem élete. A sok utazgatás miatt nem sokszor találkozok velük, ráadásul ők Svédországban élnek – amiatt, mert a férje svéd származású. De néha-néha kilátogatok hozzájuk – Nem tudom, hogy csinálják – gondolkodom el hangosan.

- A gyerekeket? – kérdez rá, ám tudom, hogy csak viccel. Azt én is tudom, hogy csinálják.

- Nem. 22 évesen házasodtak, én most ennyi vagyok, és… - itt egy kis csend telepedett le közénk. Talán azért, mert kellett egy kis fejtörés, hogy elmondjam-e neki vagy sem. Végül eldöntöttem, hogy elmondom – szingli vagyok – mondom ki, és így utólag örülök, hogy kimondtam. Nem tudom, min változtatna, de örülök – És most örülsz, mi?

- Nem tagadhatom - jelenti ki, mire én belebokszolok a vállába, bár nem erősen. Ez egyfajta megkönnyebbülés, hogy ezt mondja. Bár nem hinném, hogy most letámadnám egy csókkal. Az mégis milyen lenne?

A fiú tettetve fájdalmasan a vállát megfogja. Elnevetem magam az eltorzult, azonban inkább vicces arcon.

- Kapsz egy gyógy puszit – lehet, hogy jó színész, mert lassan azt sem tudom, hogy komolyan fáj-e neki vagy sem. Ezért mondom ezt, ám lehet, hogy nem is gondoltam komolyan.

- Tényleg? – kérdezi még mindig színésziesen folytatva a játékot, így meglepődött arccal, melyet túlzásba is visz.

A filmben dramatikusan csend állt be, és tagadhatatlanul pár másodpercre közénk is.

- Nem - töröm meg a csendet, és pásztázni kezdtem a képernyőt, ugyanis bármennyire is kíváncsi vagyok, hogy reagált erre, nem merek ránézni. Aztán mégis meggondolom magamat, és lefejtem válláról a kezét, és egy gyors puszit adok rá. Még vékony ruháján keresztül is érzem bőre melegét, és ez engem is melegséggel tölt el.

- Folytassuk a filmnézést – szólalok meg, amint megtettem ezt a cselekedetet, és visszafordulok a televízió felé. Próbálom figyelni a filmben zajló eseményeket, bár kisebb-nagyobb szerencsével megy.

A filmben még mindig síri csend van, így az időérzékem nagyon rossz lehet, hisz azt hittem, már eltelt azóta egy kis idő – de ezek szerint nem. A kép homályosul, a lány megint látomást lát. Amiben, ha a lépcsőhöz ér, és lecsúszik onnan, akkor vége lesz az életének. Így hát a kislány eldönti, hogy nem megy le a lépcsőn.

Furcsa vagy nem az, de a lábaimat felhúztam, és párnát fogok. Innen jöttem rá, hogy kicsit tartok, mi is lesz a kisgyerekkel.

Az emeleten tűz üt ki, és a lány gondolkodóba esik. Ugorjon ki az ablakon, és nem biztos, hogy túléli. Vagy reménykedjen abban, hogy a látomása nem igaz, és fusson le a lépcsőn. A tűz majdnem utoléri, ezért futásra iramodik a lány.

Következő pillanatban már csak az tűnik fel, hogy Zayn-be kapaszkodom. Amint ez feltűnik, leveszem az őt markoló kezeimet róla, és szorosan a mellkasomhoz szorítom.

- Bocsi… - szólalok meg a film folytatása óta először. Azt hittem nem fog kijönni hang a torkomon, hisz nem szokásom horror filmeket nézni. Ráadásul biztos vagyok abban, hogy ennek a megfelelő műfajnak a kedvelői idiótának néznének, hogy a legbénább filmen képes vagyok begörcsölni – Kikapcsolhatom? – mutatok a képernyő felé, és mikor bólintást látok felőle, kinyomom a tv-t.

- Szomjas vagyok… menjünk ki a konyhába – mondom, és meg sem várom, hogy válaszoljon. Felállok a kanapéról, és kisétálok az említett helyiségbe. Amint a hűtőben lévő üdítők után keresgélek, eszembe jutnak az emlékek. Méghozzá nem is akármilyenek. Felnézve látom, ahogyan Zayn a konyhát pásztázza, és lemerném fogadni, hogy ő is épp erre gondol.

- Kérsz? – kérdezem meg tőle, ő pedig mellém jön, és megnézi, mi van a hűtőben. Egy klasszikus ásványvizet vesz ki onnan, és pedig narancslevet, majd a konyhaszekrényből előveszek két poharat. Megtöltjük mindketten a sajátunkat, majd egy-két nagy korty után Zayn megszólal:

- Mesélj magadról nekem! – kérlel, én pedig pár korty narancslé után leteszem a poharat, és nekidőlök a konyhapultnak. Aztán mosollyal az arcomon mesélni kezdek neki eddigi életemről, majd inkább átmegy egyes dolgok érvelésén a beszélgetésünk – de egyáltalán nem bánom.

- Victoria -

- Egy, kettő, három, négy… - mondom lassított, robotos hangnemben már milliószor, hisz mindennap elhangzik munkám által. A lépéssor befejezésekor összezárom a lábamat, és odasietve a zenelejátszóhoz, leállítom azt. A nem messze ledobott táskámhoz lépek, és előveszek egy palack vizet. Nagy kortyokban iszok belőle, majd visszateszem eredeti helyére.

- Köszönöm a különórát – lép mögém a srác, és hátulról átkarol. Szorítása nem olyan erős, így megfordulok, és kezeimet Harry mellkasára teszem – Szívesen kérnék még párat.

A srác megkérdezte, mielőtt még elmentünk haza, hogy miért nem táncolok Niall-lel. Elmondtam neki, hogy azért, mert ha vele táncolnék, miközben mással szeretnék, összetörnék. Talán kicsit bővebben fogalmaztam meg.

- Szívesen fogadlak bármikor – mosolyodom el, amint a srác smaragdzöld szemét kezdem el pásztázni. A nem túl nagy világosságban is vélem szemének csillogását, és ez örömmel tölt el – Kivéve most, mert el kell mennem a menedzseretekhez Charlotte-tal – amint eszembe jut, mondom ezt ki, és eltolom – bár nem erősen – magamtól a srácot. A székre terített pulóverhez és kabáthoz sétálok. Harry ruházata alatt van az enyém, így felemelem az övét, és odanyújtom neki azt. Ám nem akaródzik elvenni, így megszólalok:

- Muszáj, már így is késésben vagyok – mondom és a végén már könyörgőre fogom.

- Legalább hazavihetlek? – kérdezi meg, majd miután bólintok egyet, elveszi a kabátját. Visszalépek az ülőalkalmatossághoz, és öltözködni kezdek. Nem telik sok időbe, miután végzek az öltözködéssel, és odalépek Harry-hez, aki már az ajtóban áll. Engedelmesen kienged, bár megjegyzem, hogy úgy is be kell zárnom. Erre elveszi a kulcsot, és ő zárja be az ajtót. Nem mondom, de tudom, hogy még mindig meg tud lepni.

Kilépünk a szabadba, és követem a srácot az autója felé. Beszállunk mindketten, majd a menedzseremmel lévő közös hotelunkhoz veszi az irányt.

- Nem! – mondja hirtelen Harry, mint ha valami eszébe jutott volna. Rá is üt egyet a kormányra, én pedig gyorsan megszólalok:

- Mi az? – kérdezem kíváncsian tőle, majd lopva felém néz.

- Nálatok hagytam a telefont – mondja bosszúsan, majd mintha megváltozott volna az arckifejezése. Kaján mosolyra húzza a száját, majd ezt mondja – Muszáj, felmennem veled – jegyzi meg kényszeredetten tettetett hangnemben, én pedig szúrós tekintettel meredek rá.

Megbeszéltük Harry-vel a szünetben, hogy miután megérkeztem, és elrendeztünk mindent a szállással kapcsolatban, felhívom őt. Így is lett, és ki is használtam az alkalmat, hisz délelőtt Charlotte nem volt otthon. Így egy kis időt a szálláson töltöttünk a sráccal, majd utána együtt ebédeltünk London egy kis utcájában lévő étteremben, hogy még véletlenül se találkozzunk rajongókkal és paparazzókkal. Utána tettünk egy kis sétát Londontól pár kilométerre, majd az követően volt a különóra.

Az út csendesen telt, és mikor megérkeztünk, akkor is némaságban mentünk fel a hotel megfelelő szintjéhez. Az azóta visszakapott kulcscsomóm egyik kulcsával kinyitom a zárt, majd belépek a hotelbe. Hangfoszlányokat hallok a távolból, ami nincs is igazán olyan távol. A hang irányába megyek, és a konyhánál megállok. Meglepettségemet nem tudom elrejteni.

- Zayn? – kérdezem meg, bár biztos vagyok benne, hogy ő az. Charlotte is meglepetten néz ránk, és úgy érzem, hogy tisztáznunk kell a helyzetet.

Legközelebb Zayn szólal meg, és közelebb is lép:

- Téged kerestelek – mondja, én pedig nem hittem volna, hogy a szünet után így fogunk találkozni. Arról meg nem tudtam, hogy más lett a haja. Talán azért kételkedtem benne, hogy ő az – Meg a mobilodat – teszi hozzá, én felemelem a szemöldököm. Szóval Harry direkt hagyta itt a mobilt, hogy feljöhessen? De akkor Zayn honnan tud a mobilügyről?

Rájöttem. Harry mondta nemrégen, hogy ő hozta össze Liam-éket és Louis-éket is. Nem csodálnám, ha ezt is megtervezte volna.

- Erről nem tudtok, jó? – kéri meg Charlotte, hogy ne mondjuk meg senkinek.

- Viszont…